Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy aprócska faluban egy különös kiskutya, akit Frigyesnek hívtak. Frigyes nem volt se különösen szép, se különösen okos, de volt egy nagy titka: imádott táncolni. Akárhányszor meghallott valami vidám dallamot, a farkát csóválva, lábait forgatva kezdett el mozogni, mintha a világ legboldogabb kutyája lenne.
Frigyes nem volt mindig ilyen vidám, hiszen amikor még egészen kicsi volt, gyakran volt egyedül. Egy öreg néni, Margit néni fogadta magához, aki szeretettel gondozta, megetette, s mindig beszélt hozzá. Margit néninek nagyon tetszett, hogy Frigyes ennyire szereti a zenét. Egy nap, amikor a rádióból egy régi polka szólt, Frigyes a szoba közepén táncra perdült.
„Jaj, de ügyes vagy, Frigyes!” nevetett Margit néni. „Hát ki tanított meg téged erre?” Frigyes csak ugatott egyet és tovább táncolt, mintha azt mondaná: „Senki, ezt én magamtól tudom!”
Ahogy múltak a napok, Frigyes minden reggel tánccal köszöntötte Margit nénit. Amikor a virágokat locsolták, Frigyes körbe-körbe ugrált, mintha a virágok is velem táncolnának, – gondolta Margit néni. Egy este Margit néni azt mondta: „Frigyes, holnap elmegyünk a falusi bálba! Megmutatjuk mindenkinek, hogyan táncolsz!”
Másnap izgatottan sétáltak a falu főterére. Már sokan gyűltek össze, zenészek játszottak, gyerekek kacagtak. Margit néni felkérte Frigyest, hogy mutassa meg tudományát. Frigyes nem habozott, érezte a ritmust, és belevetette magát a táncba. Először csak a kicsik tapsoltak neki, aztán mindenki együtt énekelte a dallamot, miközben Frigyes körözött, forgott, ugrált.
A bál után sokan odamentek Margit nénihez. „Ez a kutya csodálatos!” mondta egy idős bácsi. „Olyan boldoggá tette a napomat!” Margit néni megsimogatta Frigyest, és azt mondta: „A szeretet mindent megszépít.”
A faluban híre ment Frigyes táncának. Meghívták őket más ünnepségekre is. Frigyes eleinte kicsit megszeppent, amikor egy nagyobb városban tartották a fellépést, de Margit néni mindig bátorította.
„Ne félj, Frigyes, csak táncolj, ahogy szoktál! Én itt leszek veled.” Frigyes bízott Margit néniben, ezért mindig bátran lépett a parkettre.
Egyszer még egy táncversenyre is beneveztek, ahol sok kutya mutatta meg, mit tud. Némelyik kutya szaltózott, másik trükköket csinált. Frigyes azonban csak táncolt, tiszta szívből, őszinte örömmel. Amikor vége lett a versenynek, Frigyes nem ért el első helyet, de a közönségtől ő kapta a legnagyobb tapsot.
A zsűri egyik tagja odament hozzájuk, és azt mondta: „Frigyes táncában ott van a szeretet és a boldogság. Ezt nem lehet tanítani – ez igazi ajándék.” Margit néni megölelte Frigyest, és azt mondta: „Látod, Frigyes, a szeretet mindent legyőz.”
Hazafelé menet Margit néni azt mondta neki: „Nem a díjak a fontosak, hanem az, hogy másokat boldoggá tettél.” Frigyes boldogan csóválta a farkát, és hazatérve még egy kört táncolt Margit néninek és a falusi gyerekeknek.
Frigyes története azóta is él a faluban. Mindenki tudja, hogy a boldogság a szívből fakad, és egy apró kutya is képes nagy dolgokat véghezvinni, ha szeretet van körülötte. Frigyes minden táncával örömet és jóságot vitt a világba.
Ez volt hát Frigyes, a kutya, aki mindig táncolt. A történet megtanít minket arra, hogy a szeretet és a jóság sokkal fontosabb, mint a díjak vagy a versenyek. Ha tiszta szívvel adunk valamit másoknak, az visszatér hozzánk örömben, barátságban és boldogságban.
Így volt, igaz volt, vagy talán mégsem volt, de ilyen szép mese volt!
