Az álmodó kutya történetének kezdetei
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi, barna, göndör bundájú kutya, akit Borzaskának hívtak. Borzaska nem volt se nagy, se különleges kinézetű, ám volt benne valami egészen varázslatos: ő volt a világon az egyetlen kutya, aki mindig álmodott. Nem számított, hogy sütött-e a nap, vagy esett az eső, hogy a fák lombjai susogtak, vagy a madarak csicseregtek, Borzaska mindig álmodott valamit éjszaka és nappal, ha csak egy pillanatra is lehunyta a szemét.
Gazdája, Anna nagyon szerette Borzaskát, de eleinte nem is sejtette, hogy mennyire különös kutya lett a társa. Egy nap azonban észrevette, hogy Borzaska alvás közben néha mosolyog, máskor a kis tappancsai hevesen mozognak, mintha rohanva futna egy réten.
– Vajon miről álmodsz, Borzaska? – suttogta Anna, miközben leült a kutya mellé.
Hogyan vált a kutya az álmok mesterévé?
Borzaska egyszerű kiskutya volt, míg egy este, amikor a telihold fényesen világított be az ablakon, egy aprócska csillag hullott le az égboltról, s egyenesen Borzaska kis orrára pottyant. Abban a pillanatban valami csoda történt: Borzaska megtanult álmodni.
Attól a naptól kezdve minden este újabb és újabb csodás kalandokat álmodott magának: repült a felhők között, beszélgetett a tavaszi virágokkal és barátkozott a szivárvány színeivel. Ám nemcsak éjszaka álmodott, hanem néha napközben is, amikor a kertben pihent a fűben.
Egyik reggel Anna észrevette, hogy Borzaska egészen különös módon szimatol a levegőben, mintha láthatatlan barátokat keresne.
– Mit csinálsz, Borzaska? – kérdezte nevetve a kislány.
– Éppen egy álompillangót kergetek! – válaszolta Borzaska, s ettől Anna szeme tágra nyílt, mert soha nem hallotta még, hogy egy kutya beszéljen.
Az álmok világa egy kutya szemszögéből
Borzaska álmai soha nem voltak ijesztőek vagy szomorúak. Minden álomban új barátokra lelt, és minden barátság valami jót tanított neki. Álmában ismerte meg Lilit, a bátor kis egérlányt, aki megtanította, hogy soha ne féljen segíteni a bajba jutottakon. Megismerkedett Sziporkával, a türelmes csigával, aki azt mutatta meg Borzaskának, hogy az életben a lassúságnak is megvan a maga szépsége.
Egy este, amikor Borzaska álmaiban éppen a naplementét festette az égre egy ecsettel, találkozott az Álommanóval.
– Te vagy az álmodók királya? – kérdezte Borzaska.
– Minden álmodó király a maga világában, Borzaska! Az álmok arra valók, hogy jobbá tegyék a szíved – felelte bölcsen az Álommanó.
Gazdi és kutya: közös kalandok az álomvilágban
Egyik este, amikor Anna is álomra hajtotta fejét, különös dolog történt: egyszer csak ő is ott találta magát Borzaska álomvilágában. Egy hatalmas réten voltak, ahol éneklő tulipánok nőttek, és a madarak szappanbuborékokat fújtak. Anna és Borzaska együtt szaladtak, ugráltak, nevetgéltek, és minden léptükkel újabb csodát fedeztek fel.
– Ez csodás! – kiáltott fel Anna. – Bárcsak minden nap ide jöhetnék veled!
– Az álmokban mindig együtt lehetünk – mondta Borzaska, és orrával megsimította Anna kezét.
Reggel, amikor Anna felébredt, Borzaska boldogan tekintett rá, és mintha mindketten tudták volna, hogy a kaland nem csak álom volt.
Mit tanulhatunk a mindig álmodó kutyától?
Borzaska története megtanította Annának, hogy az álmok nem csak éjszaka jöhetnek, hanem bármikor, amikor a szíved nyitott a szépre és a jóra. Az álmok segítenek új barátokat találni, segítenek megérteni másokat, és bátorítanak, hogy jószívűen bánj mindenkivel. Borzaska minden nap emlékeztette Annát, hogy a szeretet és a jóság minden csodának az alapja.
Így történt, így igaz, így mesetörtént! Talán igaz is volt, talán nem – de a szeretet és jóság mindig valóságos!
