A kisliba kalandja

Anna és Zsuzsi kézen fogva sétáltak a mezőn, kosarukban frissen szedett eperrel. A nap melegen sütött, a madarak vidáman csiripeltek a fák ágain. Hirtelen Zsuzsi megpillantott egy kis libát, aki magányosan ült a fűben. A liba remegett a félelemtől, és eltévedtnek tűnt.

„Szegény kis libácska,” sóhajtott Anna. „Biztosan elvesztette a mamáját.”

A két kislány azonnal elhatározta, hogy segít a kismadárnak. Óvatosan odaléptek hozzá, és kinyújtották a kezüket. A kis liba először félénken pislogott, de aztán hamarosan megbízott bennük, és belebújt Zsuzsi puha ölébe.

Anna és Zsuzsi elindultak, hogy megkeressék a kis liba mamáját. Körbesétálták a mezőt, de a liba anyukája sehol sem volt. A nap már lemenőben volt, és a kislányok kezdeni aggódni. Ekkor Zsuzsi meghallotta a hangját.

„Gá-gá-gá!” – kiáltott a liba mama a távolból.

Anna és Zsuzsi követték a hangot, és hamarosan megpillantottak egy libasereget a tóparton. A kis liba örömmel rikkantott, és elszaladt a mamájához. A liba mama hálásan gágogott a két kislánynak, és meghajtotta a fejét.

Anna és Zsuzsi boldogan nézték, ahogy a kis liba újra összefonódott a családjával. Tudták, hogy jót tettek, és örültek, hogy segíthettek a kismadárnak.

Hazatérve elmesélték a kalandjukat a szüleiknek, akik büszkék voltak rájuk. Anna és Zsuzsi tudták, hogy ez a nap örökre emlékezetes marad számukra.

Tanulság: A kedvesség és a segítőkészség mindig megéri. Ha bajba került állatot látsz, ne habozz segíteni!