A kisgyertya nagy álma: hogyan tanult meg világítani

Egy kisgyertya útja: álmodozás a fényről

Egyszer, nem is olyan régen, egy csendes kis szobában élt egy apró kisgyertya. Ott állt a polcon a nagy, díszes gyertyák között, és minden este csodálta, ahogy barátai lágyan világítottak a sötétben. „Ó, bárcsak én is világíthatnék!” – sóhajtozott magában. Amikor elcsendesedett a ház és elaludtak a gyerekek, a kisgyertya álmodozott: arról álmodott, hogy egyszer majd ő is fényt hoz valakinek, szépet és meleget, pont úgy, mint a nagy gyertyák.

Nap nap után nézte, ahogy a többiek büszkén lobognak. Nem értette, hogy neki miért nem jut osztályrészül a fény. Belső hangja folyton azt ismételgette, hogy nincs elég bátorsága, kicsi és törékeny, hiszen egy kisgyertya vagyok, gondolta szomorkásan.

Az első próbálkozások: mi gátolja a világítást?

Egyik este, amikor a szél halkan dalolt az ablakon túl, a kisgyertya megpróbált világítani. Összeszedte minden erejét, és azt suttogta: „Most megmutatom, mire vagyok képes!” De hiába próbálkozott, a kanóca sötéten maradt. „Lehet, hogy nem vagyok elég jó” – gondolta, és egy könnycsepp gurult végig a viasz arcán.

Másnap a nagy piros gyertya megszólította: „Miért vagy olyan szomorú, kicsi barátom?” A kisgyertya elárulta, hogy mennyire szeretne világítani, de valahogy sosem sikerül. A nagy gyertya elmosolyodott: „Tudod, minden gyertya máskor kezd világítani. Talán csak várnod kell egy kicsit, és hinned kell magadban.”

De a kisgyertya türelmetlen volt. Újra és újra próbálta, mégis mindig sötétség maradt körülötte. Minden kudarcnál egyre kisebbnek érezte magát, és úgy gondolta, talán tényleg soha nem fog fényt adni.

Barátok és segítők: támogatás a nehézségekben

Egy este, amikor már majdnem feladta, meghallotta a gyufásdoboz halk zörgését. „Ne aggódj, kisgyertya!” – szólt ki belőle egy kedves, vékony hang. „Mi lenne, ha segítenénk neked?” A nagy gyertyák is bólintottak: „Mi mind hiszünk benned!”

A kisgyertya körül egyszerre mindenki biztatni kezdte. A gyufaszálak összebújtak, hogy közösen próbálják meggyújtani a kanócot. „Ne félj, csak légy bátor!” – mondták. A kisgyertya szíve megtelt melegséggel. Még sosem érezte magát ennyire szeretve és elfogadva.

A félelem legyőzése: a kisgyertya bátorsága

A kisgyertya sóhajtott egy nagyot. „Most sikerülni fog” – suttogta magának. Amikor a gyufa lángja óvatosan hozzáért, először megijedt. „Mi lesz, ha fáj, vagy ha valami rosszul sül el?” – kérdezte félénken.

A nagy viaszgyertya nyugtatgatta: „A fényhez bátorság kell, de ne feledd, a fényed másoknak is örömet hoz.” A kisgyertya behunyta a szemét, és hagyta, hogy a láng hozzáérjen.

Az álom valóra vált: a kisgyertya fénnyé válik

Ahogy a gyufa lángja megérintette a kanócát, hirtelen apró, de csodálatos fény ragyogott fel. A kisgyertya melegséget, világosságot árasztott szét a szobában. A többi gyertyával együtt ragyogott, és mindenki csodálta a fényét.

„Nézd csak, milyen szép vagy!” – kiáltott fel a nagy piros gyertya. A kisgyertya boldogan mosolygott, mert tudta, hogy nem csak álmodott róla: most már tényleg világított.

Rájött, hogy nem kell nagynak vagy tökéletesnek lenni ahhoz, hogy fényt adjunk. Elég, ha hiszünk magunkban, és merünk bátornak lenni. Az igazi fény a szeretetből és a jóságból születik – ezt tanulta meg a kisgyertya az útja során.

Így hát, ha valaha is kicsinek vagy bátortalannak érzed magad, emlékezz a kisgyertya álmára. Lehet, hogy neked is csak egy kis bátorításra és szeretetre van szükséged, hogy ragyogni tudj.

Így volt, így nem volt, ez bizony egy igazi tündérmese volt!