A kisegér kalandja Egér mamával
Egér mama nagy gonddal készítette el a teát azon a csöndes délutánon. A régi fakanálal kevergette a kicsiny kék teáskannát, és közben mosolyogva pillantott a kisegérre, aki izgatottan várakozott a konyhaasztalnál.
– Csak türelem, Picúr! – mondta Egér mama kedvesen. – A jó teához idő kell.
A kisegér, akit mindenki csak Picúrnak hívott, izgett-mozgott, és kíváncsian szimatolta a levegőben terjengő illatokat.
– Olyan finom illata van, Mama! – lelkendezett. – Mit raktál bele?
Egér mama sejtelmesen mosolygott.
– Ez egy különleges tea, tele gyógynövényekkel a rétről: kamilla, kakukkfű és egy csepp méz, hogy édes is legyen.
Amint Egér mama letette a teáskannát az asztalra, hirtelen kopogás hallatszott az ajtón. Picúr kíváncsian felkapta a fejét.
– Ki lehet az, Mama? – kérdezte félve és egyben izgatottan.
Egér mama kíváncsi pillantással nézett az ajtó felé.
– Csak egyféleképpen tudhatjuk meg – mondta, és lassan az ajtóhoz lépett.
Mikor kitárta az ajtót, egy apró, bozontos mókus álldogált ott, reszketve a hűvös levegőtől. Nyakában kis piros sál, és a kezében egy diócsomag. A mókus udvariasan meghajolt.
– Jó napot, Egér mama! Bocsánat, hogy zavarok, de elvesztettem az utat az erdőből hazafelé. Nagyon kimerült vagyok. Lehet, hogy egy kis teát kaphatnék?
Egér mama elmosolyodott, és félreállt, hogy a mókus beléphessen.
– Természetesen, kedvesem! – mondta barátságosan. – Jöjjön be, és melegedjen meg.
A mókus hálásan bólintott, majd besétált a kicsiny otthonba. Ahogy helyet foglalt, Picúr kíváncsian méregette a vendéget.
– Mi a neved? – kérdezte a kisegér.
– A nevem Misi – válaszolta a mókus, és mosolyogva leült a meleg kályha mellé. – És neked?
– Picúr vagyok – mondta a kisegér büszkén.
Misi és Picúr hamar jó barátok lettek. Egér mama közben töltött mindenkinek egy csészényi forró teát, és feléjük tolta a házi süteményt is.
– Mesélj nekünk, Misi! – kérlelte Picúr izgatottan. – Milyen kalandokba keveredtél, hogy így eltévedtél?
Misi mély levegőt vett, és elkezdte a történetét:
– Nos, ma reggel indultam el diót gyűjteni a családomnak, de közben elbámészkodtam, mert megláttam egy régi tölgyfát. Képzeljétek, azon a fán egy régi, elhagyatott madárfészek volt, és kíváncsi lettem, mi lehet benne…
Picúr tágra nyílt szemmel figyelt, miközben Misi folytatta a mesélést.
– Felmásztam a fára, és amikor belenéztem a fészekbe, egy csodálatos, fényes kis követ találtam! Nem tudtam, mi lehet az, de olyan gyönyörű volt, hogy magammal hoztam.
Egér mama megállította a történetet egy pillanatra.
– Mutasd meg azt a követ, Misi – kérte.
Misi elővette a zsebéből, és az asztalra helyezte a követ. Tényleg gyönyörű volt, fényesen csillogott a gyertyafényben. Egér mama elismerően bólogatott.
– Ez bizony ritka kincs – mondta mosolyogva.
A kis társaság elmélyült a beszélgetésben, és idő közben elfelejtették az idő múlását. Misi hálásan megköszönte a teát és a vendéglátást, mielőtt visszaindult volna az erdőbe. Picúr izgatottan köszönt el tőle, és megbeszélték, hogy legközelebb újra találkoznak.
– Jól van, Misi, legközelebb találkozunk a tölgyfánál! – mondta Picúr boldogan.
Egér mama nézte, ahogy a mókus eltűnik a fák között, majd mosolyogva betette az ajtót. Picúr álmosan dörzsölte a szemét, de még mindig mosolygott.
– Ugye, Mama, hogy minden délután ilyen kalandot tartogat? – kérdezte.
Egér mama csak nevetett, és megsimogatta a kisegér fejét.
– Talán, de azt hiszem, most ideje lefeküdnöd, Picúr – mondta kedvesen.
És így zárult Egér mama és a kisegér kalandos délutánja, egy új baráttal és egy emlékezetes élménnyel gazdagodva.
A kisegér kalandja Egér mamával