A kis libapásztorlány és a varázslatos rét

A nap sugarai épp csak átbuktak a hegyek mögött, amikor Lili, a kis libapásztorlány, elindult a rétre nyájával. Minden nap ugyanazt az útvonalat követte, ám ezen a reggelen valami különös érzés kerítette hatalmába. A rét csendje más volt, mint általában.

Ahogy a libák békésen legelésztek, Lili egy furcsa, szivárványszínben tündöklő virágot pillantott meg a fűben. Még sosem látott ilyet. Közelebb ment, és gyengéden megérintette a virágot. Abban a pillanatban a virág egy apró, tündérszerű lényt bocsátott ki magából.

– Üdvözöllek, kedves pásztorlány! – szólt a tündér hangja csilingelve. – A nevem Réta, és én vagyok ennek a rétnek az őrzője. Te vagy az első ember, aki meglátott engem, mióta itt élek.

Lili elkerekedett szemekkel figyelte a tündért, aki alig volt nagyobb egy pillangónál. Nem hitt a szemének.

– Te… te igazán létezel? – kérdezte halkan.

– Igen, Lili, valóban létezem – válaszolta Réta mosolyogva. – És van egy fontos feladatom számodra.

Lili kíváncsian nézett rá.

– Milyen feladat? – kérdezte izgatottan.

– Ez a rét varázslatos, de most veszély fenyegeti. Egy gonosz varázsló, akit a rét varázsereje vonz, el akarja rabolni a libáidat, hogy az erejüket felhasználva még hatalmasabb legyen. Csak te tudod megmenteni őket.

Lili összeszorította a száját. Tudta, hogy bár kicsi, de bátor, és a libáiért bármire képes lenne.

– Mit kell tennem? – kérdezte elszántan.

– El kell menned a rét legmélyére, ahol egy varázskút áll. Ott egy különleges vizet találsz, amely megvédi a libáidat a varázsló gonoszságától. De vigyázz, az út veszélyekkel teli, és csak a szíved tisztaságával juthatsz el a kúthoz – magyarázta Réta.

Lili mély lélegzetet vett, majd elindult a rét sűrűjébe. Útközben különféle akadályokba ütközött. Először egy sötét, árnyakkal teli erdőn kellett átkelnie, ahol csak a tündér által adott fénygömb világította meg az utat. Az árnyak próbálták elvenni tőle a bátorságát, de Lili szorosan markolta a fénygömböt, és erősen a libáira gondolt.

Amikor elérte a varázskutat, már érezte a varázsló jelenlétét. A levegő fagyos lett, és egy mély, hátborzongató nevetés visszhangzott a réten. De Lili nem engedte, hogy a félelem úrrá legyen rajta. Halkan motyogva mondott egy imát, amit még nagyanyjától tanult, és a varázskút vizét merítve egy apró üvegcsébe, visszaindult a libáihoz.

Útközben a varázsló megpróbálta megállítani. Óriási viharokat küldött rá, a fák ágai közt pedig kísérteties hangok suttogtak, de Lili kitartóan haladt előre, a tündér szavait ismételgetve: „A szíved tisztasága erősebb minden gonoszságnál.”

Amikor végre visszatért a libáihoz, gyorsan megitatta őket a varázskút vizével. Abban a pillanatban a varázsló gonosz terve szertefoszlott, és a vihar is elült. A rét ismét békés lett, és a tündér újra megjelent előtte.

– Ügyes voltál, Lili – dicsérte Réta. – Megmentetted a libáidat és ezzel a rétet is. Mostantól mindig emlékezni fogok rád.

Lili mosolyogva nézett a tündérre, majd hálásan meghajolt.

– Köszönöm, Réta. Soha nem felejtem el, amit tanítottál nekem – mondta Lili, és tudta, hogy a varázslat mindig vele marad.

Aznap este, amikor hazatért, a libái biztonságban pihentek, és Lili szíve megtelt örömmel. Tudta, hogy bármilyen nehézség is jön, a bátorsága és a tiszta szíve mindig megvédi őt és azokat, akiket szeret.