A karácsonyfa mesélő ága

A karácsonyfa mesélő ága: egy különleges történet

Volt egyszer egy csodás, havas falucskában egy házacska, ahol minden évben a legszebb karácsonyfát állították fel a kisgyerekek örömére. A fán, a sok színes dísz között, élt egy különleges ág. Ez az ág nem volt sem nagyobb, sem színesebb, mint a többi, mégis valami varázslatos titkot őrzött.

Ahogy este lett, a család a meleg szobában összegyűlt, és csillogó szemmel nézte a karácsonyfát. A gyerekek, Anna és Bence, odakucorodtak a fa alá, és suttogva kérdezték:

– Vajon a karácsonyfánk tud beszélni? – suttogta Bence.

– Szerintem ha nagyon figyelünk, meghalljuk, mit mesél – felelte Anna.

Éppen ebben a pillanatban a különleges ág megmozdult, és halk, csilingelő hangon megszólalt:

– Jó estét, gyerekek! Én vagyok a karácsonyfa mesélő ága. Tudjátok, minden évben figyelek titeket, és őrzöm a karácsonyi emlékeket.

Anna és Bence összenézett. Szavuk elakadt a csodálkozástól, de a kíváncsiságuk erősebb volt.

– Mit mesélsz nekünk, kedves ág? – kérdezte Anna bátortalanul.

– Elmesélem, milyen volt az első karácsonyom ebben a házban – kezdte az ág. – Akkor még nagyon kicsi voltam, és egy kedves nagymama díszítette fel a fát az unokáival. Sokat nevettek, énekeltek, és mindenki segített. Akkor tanultam meg, hogy a karácsony lényege a szeretet és az együttlét.

A gyerekek elmosolyodtak. Bence megkérdezte:

– De miért vagy te ilyen különleges?

– Azért, mert minden évben, amikor díszeket kapok, új emlékeket gyűjtök – felelte az ág. – Volt olyan év, amikor valaki szomorú volt, de a család ölelése és a közös játék segített. Máskor egy beteg madárka húzódott meg az ablaknál, és ti, gyerekek, megetettétek őt. Ezek az apró jóságok ragyognak rajtam, ezért vagyok különleges.

Anna nagyot sóhajtott.

– Tehát ha kedvesek vagyunk egymással, az a karácsonyfádnak is öröm?

– Bizony, minden jó cselekedet kis csillagot gyújt a leveleim között – csilingelte az ág. – Az igazi dísz nem az arany vagy az ezüst, hanem a szeretet.

A gyerekek elgondolkodtak. Ekkor odalépett hozzájuk a nagymama, aki hallotta a beszélgetést.

– Emlékeztek, amikor tavaly együtt sütöttük a mézeskalácsot, és a szomszéd néninek is vittünk belőle? – kérdezte mosolyogva.

– Igen! – kiáltották egyszerre a gyerekek.

– Az az én kedvenc mesém rólatok – szólalt meg újra az ág. – Minden apró jóságot elraktározok, és minden karácsonykor újra megmutatom, milyen jó együtt lenni.

A szobát melegség és boldogság töltötte be. A gyerekek elhatározták, hogy idén is segítenek mindenkinek, akinek csak tudnak, hogy a mesélő ág még több szép emléket őrizhessen.

Mire eljött az este, és mindenki álomra hajtotta a fejét, az ág halkan dúdolt egy régi, karácsonyi dallamot. A gyerekek álmukban is hallották, ahogy a karácsonyfa mesél, és szívükben érezték a szeretet melegét.

Másnap reggel, mikor újra a fa köré gyűltek, a mesélő ág mintha picit fényesebb lett volna. Anna és Bence tudta, hogy soha nem felejtik el, amit az ág tanított nekik: a karácsony legszebb ajándéka a szeretet, ami mindenkit összeköt.

Így volt, igaz is volt, szép is volt, ez bizony egy karácsonyi mese volt!