A karácsony, amikor a hó elfelejtett esni

Gyermekkorunk fehér karácsonyai emlékeiben

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi város, ahol minden karácsonykor hó borította a háztetőket, a kerteket, és a fák ágain is hópihék ültek, mint apró, fehér angyalkák. Mindenki izgatottan várta a telet, hiszen tudták, hogy amikor megérkezik a hó, akkor jön el az igazi karácsony hangulata. A gyerekek hógolyóztak, szánkóztak, hóembert építettek, sőt, néha még a szánkójuk is csilingelt, ahogy végigsuhantak az utcákon.

Kis Dorka és öccse, Marci is minden évben lelkesen lesték az ablakból az első hópelyheket. „Nézd csak, Marci!” – kiáltotta ilyenkor Dorka. „Hull a hó! Mindjárt indulhatunk a dombra!” Marci mindig mosolygott, és gyorsan felvette a piros sapkáját. Ezek a karácsonyok felejthetetlenek voltak – ahogy a levegőben is ott lebegett a csoda illata.

Az első karácsony, amikor hiányzott a hóesés

De eljött egy téli nap, amikor valami furcsa történt. A december már elérkezett, az ablakokban égtek a gyertyák, a házakon színes fényfüzérek csillogtak, de a hó sehogy sem akart leesni. Dorka reggelente az ablakhoz szaladt, nézte a szürke eget, de csak esőcseppeket látott.

„Anya, hol van a hó?” – kérdezte szomorúan. „Lehet, hogy idén elfelejtett esni?” – aggódott Marci is. Az anyukájuk mosolyogva simogatta meg a fejüket. „A hó biztosan nagyon elfoglalt most – talán épp más városokat látogat, vagy pihen egy kicsit. De attól még karácsony lesz, csak egy kicsit másképp.”

A gyerekek szomorúak voltak, de elhatározták, hogy mégis szép karácsonyt varázsolnak. „Csináljunk papírból hópelyheket, hogy a szobánkban is legyen hó!” – mondta Dorka. Marci boldogan hozta az ollót és a fehér papírt, és egész délután vágták, hajtogatták a hópelyheket. Hamarosan az egész lakásban ott táncoltak a papír-angyalkák és hócsillagok.

A város ünnepi fényei hó nélkül is ragyognak

Ahogy beköszöntött a szenteste, a város fényei még sosem ragyogtak ilyen szépen. Dorka és Marci kézen fogva sétáltak anyával és apával a főtéren. Az emberek nevetgéltek, a kirakatok díszei csillogtak, és egy hatalmas karácsonyfa állt a tér közepén, tele színes gömbökkel és fényekkel.

„Látod, Marci, mennyi fény?” – csodálkozott Dorka. „A karácsony így is gyönyörű!” Marci bólintott. „Talán a fények pótolják idén a havat.”

A gyerekek észrevették, hogy sokan segítettek egymásnak. Valaki forró teát osztott, mások ajándékokat gyűjtöttek a rászorulóknak. Egy idős néni leült a padra, Marci pedig odaszaladt hozzá. „Boldog karácsonyt!” – mondta, és adott neki egy saját készítésű papír hópelyhet. A néni elmosolyodott, és megölelte őket.

Hogyan változott meg a karácsonyi hangulatunk?

Otthon, a karácsonyfa alatt Dorka és Marci azon gondolkodtak, hogy talán mégis különleges ez a karácsony. „Nem volt hó, mégis boldogok vagyunk” – mondta Dorka. „Igen, mert együtt vagyunk, és segítettünk másoknak” – felelte Marci.

Az apukájuk csatlakozott hozzájuk. „A karácsony igazi varázsa nem csak a havon múlik. Az a fontos, hogy szeressük egymást, figyeljünk a másikra, és jószívűek legyünk.” Dorka és Marci megértették, hogy néha a változás is lehet csodás, ha nyitott szívvel várjuk.

Reménykedhetünk-e még fehér karácsonyban?

Ahogy telt az idő, Dorka és Marci megtanulták, hogy néha a hó elmarad, de a szeretet és a jóság sosem fogy el. A következő években mindig szívesen emlékeztek vissza arra a karácsonyra, amikor a hó elfelejtett esni. Együtt nevettek, játszottak, és minden karácsonykor csináltak papír hópelyheket, hogy sohase hiányozzon az ünnepből a varázslat.

És ki tudja? Talán egyszer majd újra hó fog hullani karácsonykor, és akkor még különlegesebb lesz, mert tudják: a legfontosabb, hogy szeretetben, jóságban, együtt ünnepeljünk.

Így volt, vagy talán nem is volt, de ilyen volt ez a mese.