Egyszer volt, hol nem volt, egy békés kis faluban élt egy család, akiknek volt egy különleges kutyájuk, Bodri. Bodri nem volt se túl nagy, se túl kicsi, de annál szeretetteljesebb és okosabb. Mindenki szerette a faluban, mert mindig vidáman csóválta a farkát, és sosem hagyta, hogy bárki szomorú legyen körülötte.
Egyik este azonban valami furcsa történt. A család már elcsendesedett, amikor Bodri nyugtalanná vált. Fel-le járkált az ajtó előtt, és halkan ugatott. „Mi baj, Bodri?” kérdezte Anna, a legkisebb gyerek, de Bodri csak tovább ugatott, majd a bejárat felé húzta a kislányt. Ekkor vette észre a család, hogy valami nincs rendben odakint.
Ahogy kiléptek az ajtón, sűrű füstöt észleltek a ház mögül. Tűz gyulladt a pajtában! A család rémülten nézett egymásra, de Bodri gyorsan cselekedett. Hangosan ugatott, és futott a szomszéd házhoz is, ahol az öreg néni lakott egyedül.
„Segítség, tűz van!” kiáltotta Anna a szomszédnak, miközben Bodri már a kapunál ugrált, jelezve a veszélyt. A szomszédok hamar összesereglettek, és vödrökkel rohantak a pajta felé. Bodri vezette őket, mindig a füst irányába szaladt, majd vissza, mintha mondani akarná: „Itt segítsetek!” A tűzoltók is megérkeztek, és végül sikerült eloltani a tüzet, mielőtt az egész ház lángra kapott volna.
A család minden tagja biztonságban volt, még az öreg néni is, aki Bodri nélkül talán észre sem vette volna a veszélyt. Másnap reggel a faluban mindenki a bátor kutyáról beszélt. „Láttátok, milyen okos volt Bodri?” kérdezgették. „Igazi hős!” mondta a pék bácsi. Még az iskolában is erről szóltak a mesék.
A község vezetője úgy döntött, hogy kitünteti Bodrit bátorságáért. Ünnepséget rendeztek, ahol mindenki összegyűlt, és Bodri egy piros szalagot kapott, amit boldogan viselt a nyakában. „Bodri, te vagy a mi hősünk!” mondta Anna, miközben megsimogatta a kutyát.
Azóta Bodri mindennapjait is kicsit másképp élte. A gyerekek gyakrabban sétáltak vele, a szomszéd néni mindig hozott neki egy kis jutalomfalatot. Bodri azonban nem változott: ugyanúgy vigyázott a családra, játszott a gyerekekkel, és ha kellett, segített a kertben vagy éppen csak szép csendben pihent a verandán.
Néha a falusiak még most is megállnak, hogy megsimogassák, és elmondják: „Bodri, milyen jó, hogy itt vagy nekünk!” Bodri ilyenkor csak csóválja a farkát, és boldogan néz körül, mintha megértené, hogy ő valóban különleges.
A hős kutya történetéből sokat tanulhatunk. Először is, hogy a szeretet és a gondoskodás mindenkit összekapcsolhat. Bodri nem lett volna ilyen bátor, ha nem kap annyi szeretetet a családjától. Másodszor, hogy segíteni mindig jó, legyen az nagy vagy kicsi dolog. Néha egy apró figyelmeztetés is megmenthet egy egész családot. Végül pedig azt is megtanulhatjuk Bodritól, hogy ha jót teszünk másokkal, a közösségünk is hálás lesz érte, és együtt erősebbek lehetünk.
Így volt, úgy volt, talán igaz sem volt, de ilyen szép mese volt a hős kutyáról.
