A havas erdő titka

A Havas Erdő csendjét csak a lépteim ropogása törte meg. A fák ágain frissen hullott hó csüsszant le, ahogy a szél gyengéden megfújta őket. Bence, egy tíz éves kisfiú, merészen lépett be az erdő sűrűjébe, hogy felkutassa azt a csodás szarvast, amelyről nagyapja mesélt.

– Ne menj túl mélyre, fiam – figyelmeztette az idős ember. – Az az erdő tele van titkokkal.

Bence bólintott, de tudta, hogy nem állhat meg. A szarvas aranyszarvúi, amelyek fénylő csillagként ragyogtak, egyszerűen lenyűgözték. Az erdő mélyén sétálva hirtelen megállt. A hóban friss patanyomokat látott.

– Biztosan közel van – suttogta magának.

Ahogy továbbhaladt, egy tisztáson találta magát. A téli naplemente narancsos fénye átvilágított a fák koronáin. Középen egy hatalmas, gyönyörű szarvas állt. Szarvai valóban aranyfényben ragyogtak.

– Szia! – köszönt Bence bátran, habár szíve a torkában dobogott.

A szarvas megemelte fejét, és csendesen figyelte a fiút. Pár másodperc múltán lágy hang törte meg a csendet.

– Mit keresel itt, kisember? – kérdezte a szarvas. Bence szemei tágra nyíltak.

– Te tudsz beszélni? – csodálkozott.

– Igen – bólintott a szarvas. – De csak azokkal, akik igazán hisznek a csodákban.

Bence elmosolyodott. – Nagyapám mesélt rólad. Azt mondta, hogy te vagy az erdő őrzője.

– Igaza van – felelte a szarvas. – Az erdő békéje az én feladatom. De mostanában egyre több idegen jön, akik nem tisztelik a természetet.

Bence bólintott. – Szeretnék segíteni.

A szarvas szemében melegség csillant. – Hála neked, talán ismét visszatérhet az erdő nyugalma.

Azzal a szarvas lassan továbbindult a fák közé, Bence pedig utána lépett. A fiú tudta, hogy ezen az estén valami csodálatos dolog történt. Egy barátság született, amely életre szóló emlékké vált.