A gyémántkorona hercegnője eredete és története
Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, egy távoli, napsütötte királyságban, élt egy kedves, jószívű kislány, Liliána. Ő volt a király és királyné egyetlen gyermeke, s már kicsi korától mindenki csak „a gyémántkorona hercegnőjének” szólította. A királyságban egy régi hagyomány szerint a kis hercegnő, amikor eléri hetedik életévét, megkaphatja a legendás gyémántkoronát – de csak akkor, ha igaz szívből képes szeretni és jót tenni.
Liliána sokat játszott a kertben a palota melletti réten, ahol barátja volt a madaraknak, pillangóknak, s a szomszéd gyerekeknek is. Sosem irigykedett senkire, és mindig segített annak, aki bajba jutott. Az öreg kertész egyszer azt mondta neki: „Liliána, a gyémántkorona fénye csak akkor ragyog igazán, ha viselője szíve is fénylik a jóságtól.” Liliána ilyenkor elmosolyodott, és még szebben játszott tovább.
A koronázás napja: egy felejthetetlen pillanat
Eljött hát a nagy nap, amikor Liliána betöltötte a hetedik évét. A palota udvara tele volt színes lampionokkal, mindenki ünneplőbe öltözött, s messze földről is érkeztek vendégek. A koronázási ceremóniát a király vezette, aki így szólt az összegyűltekhez: „Ma egy új korszak kezdődik, amikor a szeretet és jóság koronát kap.”
Ahogy az udvari tanácsos felhozta a csillogó gyémántkoronát, Liliána kicsit megszeppent. „Apa, biztos, hogy képes leszek jó hercegnő lenni?” kérdezte halkan. A király lehajolt hozzá, és gyengéden átölelte. „Kedves Liliánám, te már most jó vagy, mert szereted az embereket, az állatokat, s mindenkihez kedves vagy.” Liliána bátorítóan mosolygott, és amikor fejére helyezték a gyémántkoronát, valami csodálatos történt: a korona apró fénycsillagokat szórt szét, és mindenki szívét melegséggel töltötte el.
A hercegnő útja a trónig: bátorság és kitartás
Liliána nemcsak ünnepelni tudott, hanem nehéz napokon is helyt állt. Egyik este hatalmas vihar kerekedett, a szél kidöntötte a régi tölgyfát, ami a szegény falusiak házára dőlt. Liliána nem habozott, azonnal szólt a királynak: „Segítenünk kell a falusiakon! Vezessük oda az udvar népét, hogy együtt építsük újjá a házat.”
A király büszkén nézett rá. „Te már most igazi vezető vagy, Liliána!” A hercegnő lapátot ragadott, és a többi gyerekkel, felnőttel együtt egész éjjel dolgozott, hogy a falusiak újra otthonra leljenek. Másnap a falubeliek virágokkal és mosollyal köszönték meg neki a segítséget. „Te vagy a mi igazi hercegnőnk,” mondták meghatottan.
A gyémántkorona szimbolikus jelentősége
A gyémántkorona nem csupán dísz, hanem a szeretet és jóság jelképe lett Liliána fején. Egy este az udvaron sétált, amikor egy kisfiú, Palkó odaszaladt hozzá. „Liliána, miért ragyog olyan szépen a koronád?” Liliána letérdelt hozzá, és így válaszolt: „Mert a korona csak akkor fénylik igazán, ha a viselője jószívű. Ha te is szereted a barátaidat, segítesz másokon, a te szíved is ragyogni fog.”
Palkó elmosolyodott, és azóta minden nap segített a játszótéren rendet rakni, s megosztotta játékait a kicsikkel. Liliána koronája pedig egyre szebben ragyogott, minél többen követték példáját.
A hercegnő öröksége: a jövő nemzedéke számára
Liliána hercegnő jósága és bátorsága messze földön híressé vált. A gyerekek sorra látogatták a palotát, hogy elmeséljék, ők is segítenek másokon, és hogy ők is szeretnének olyan jószívűek lenni, mint a gyémántkorona hercegnője.
Liliána mindenkit megölelt, és azt mondta: „A szeretet és a jóság mindenkinél ott lehet, csak ki kell próbálni, milyen jó érzés segíteni.” És a koronázás napja óta a királyságban mindig vidámság és béke uralkodott, mert mindenki a szeretetet tette első helyre a szívében.
Így volt, úgy volt, igaz volt, vagy talán nem is volt, de ilyen szép mese volt a gyémántkorona hercegnőjéről, aki megmutatta, hogy a jóság és szeretet tesz minket igazán ragyogóvá.
