A farsangi udvar fényünnepe: hagyomány és újdonság
Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, de még az Üveghegyen is innen, volt egyszer egy kis falu, ahol minden évben nagy szeretettel készültek a farsangra. A falu közepén egy tágas, virágos udvar állt, amit a gyerekek és az öregek egyaránt kedveltek. Idén azonban valami egészen különlegeset szerettek volna: fényünnepet tartani a farsangi udvarban.
A falu bölcs öregje, néni Ilus azt mondta: „Gyerekek, a fény nem csak világosságot jelent, hanem örömöt, reményt és szeretetet is.” Erre a kis Lili rácsodálkozott: „És hogyan lehet ezt ünnepelni?” Ilus néni mosolygott: „Úgy, hogy együtt vagyunk, nevetünk, játszunk, és mindenki hoz valami fényt az ünnepbe.”
A fény szerepe a farsangi ünnepkörben
A faluban régi szokás volt, hogy farsang idején nem csak álarcokat viselnek, hanem gondoskodnak arról is, hogy az udvar, a szívek és az arcok is ragyogjanak. A fény ebben az időszakban mindig is fontos volt, hiszen a hosszú tél után mindenki várta a tavasz közeledtét, a napfény melegét és az új kezdeteket.
Lili barátja, Palkó így szólt: „Én majd hozok egy nagy üveg mécsest!” Lili pedig azt mondta: „Én meg színes lampionokat készítek!” Ahogy beszélgettek, mindenki kitalált valami apróságot, amivel hozzájárulhatott a fényünnephez. Az anyukák lekvárt főztek, az apukák fát vágtak a tűzrakáshoz, a nagymamák pedig meséket mondtak régi farsangi fényünnepekről.
Kézműves dekorációk és fényes díszítések
A gyerekek mindennap összegyűltek az udvaron, hogy együtt készítsék el a díszeket. Volt, aki papírból vágott csillagokat, más színes üveggolyókat fűzött fonalra, és volt, aki fényes szalagokat kötött a fákra. Még a falu legkisebbje, Marci is segített: ő a papírcsíkokat ragasztotta a lampionokra.
Egyik délután Lili így szólt Palkóhoz: „Nézd, mennyi szín és világosság lett az udvarban! Olyan, mintha a nap is köztünk ragyogna!” Palkó mosolygott: „Azért, mert mindannyian segítettünk. A szeretet is fény, nem igaz?” Ilus néni bólintott: „Bizony, gyerekeim. A legnagyobb fényt a jó szív hozza el az ünnepbe.”
Az ünnep estéjén aztán mindenki együtt gyújtotta meg a mécseseket. Az udvar tele lett apró, táncoló fénypontokkal, a lampionok színesen lengedeztek a fák ágai között.
Közös játékok és táncok a fény ünnepén
Amikor leszállt az este, az udvaron elkezdődött az igazi mulatság. A felnőttek és gyerekek együtt körbejárták az udvart, mécsest tartva a kezükben, és énekeltek egy régi farsangi dalt. Aztán kezdődtek a játékok: volt fénykergető, ahol fényes gömböt kellett egymásnak átadni, és volt táncos játék is, ahol mindenki a lampionok alatt pörgött-forgott.
Marci egyszer csak kiáltott: „Nézzétek, mennyi csillag van az égen! Mintha azok is velünk ünnepelnének!” Ilus néni megsimogatta a fejét: „Bizony, Marci. Amikor együtt vagyunk, szeretetben és örömben, akkor az ég is ránk mosolyog.”
Lili és Palkó kézen fogva táncoltak, miközben a többiek nevetve tapsoltak. Senki sem gondolt a hidegre vagy a sötétségre, mert az udvaron mindent beragyogott a fény, amit együtt teremtettek.
Mitől lesz emlékezetes a fényünnep az udvarban?
A fényünnep végén mindenki leült a tűz köré, és Ilus néni egy utolsó mesét mondott a régi fényünnepekről. Lili így szólt: „Én sosem fogom elfelejteni ezt az estét.” Palkó hozzátette: „Én sem, mert tudom, hogy a fényt mi magunk hozzuk el a világba.”
A gyerekek megtanulták, hogy a fény legnagyobb ereje az összetartozásban és a szeretetben rejlik. Bár a mécsesek lassan kialudtak, az udvarban még sokáig ott maradt a jókedv és a melegség.
Így volt, így nem volt, ez volt a farsangi udvar fényünnepének meséje – talán igaz volt, talán nem, de jó volt elhinni, hogy a szeretet fénye mindannyiunkban ott ragyog.
