A csillagmező hercegnője: Egy varázslatos történet kezdete
Egyszer volt, hol nem volt, egy távoli csillagmezőn, ahol az éj sötétkék leplén aranyló pontocskák ragyogtak, élt egy hercegnő, akit Estellának hívtak. Estella nem csak a szépségéről volt híres, hanem jóságáról és végtelen kedvességéről is. A csillagmező birodalmában minden este különleges fények táncoltak, és a gyermekek álmaiban csodálatos történetek születtek.
Estella nap mint nap végigsétált a pázsiton, ahol csillagvirágok nyíltak, és csendben figyelte, hogyan játszanak a mező lakói. Szelíd, barátságos lények éltek itt: a fényes farkú csillagnyuszik, a csengő hangú csillagmadarak, sőt, még egy kicsi, kíváncsi üstökösgyík is barátja volt.
A főszereplők bemutatása: kik lakják a csillagmezőt?
A legjobb barátja azonban egy Flóri nevű csillagpillangó volt, akinek szárnya szivárványosan csillogott, ahogy végigsurrant az égen. Mindig együtt játszottak, együtt nevettek, és Estella minden titkát megosztotta Flórival.
– Vigyázz, Estella, ne lépj arra a kis csillagkőre – szólt Flóri egy napon, amikor a hercegnő kíváncsian közeledett a mező szélén csillogó kavicshoz.
– Ne félj, barátom, csak megnézem, milyen szép – felelte nevetve Estella, és óvatosan megérintette a követ.
Az elveszett korona legendája és jelentősége
Ám azon a napon valami szokatlan történt. A hercegnő koronája, melyet a csillagmező legfényesebb ékkövéből készítettek, hirtelen eltűnt a fejéről. Estella nagyon megijedt, mert tudta, a korona nemcsak az ő jelképe, hanem a csillagmező békéjének és boldogságának záloga is.
– Flóri, el kell indulnunk, hogy megtaláljuk! – mondta határozottan Estella.
– Együtt biztosan sikerül! – kiáltott fel Flóri, és már repült is a hercegnő mellett.
A legenda úgy tartotta, hogy a csillagmező koronája csak akkor kerülhet vissza jogos tulajdonosához, ha a keresője tiszta szívű, segítőkész és bátran kiáll a barátaiért. Ezért Estella és Flóri sorra bejárták a mező minden zugát, segítséget kérve a többi lakótól.
Barátságok és szövetségek a csillagközi utakon
Útjuk során találkoztak Kormi bácsival, a bölcs üstökösgyíkkal, aki megmutatta nekik a csillagösvényt.
– Soha ne fordítsatok hátat annak, akinek szüksége van rátok – intette őket Kormi.
A csillagnyuszik is segítettek: ugrabugráltak a magas fűben, hátha a korona ott rejtőzik. Együtt nevettek, amikor Füge, a legkisebb nyuszi véletlenül egy csillagvirágot borított le a fejéről.
A csillagmadarak pedig vidám dallal bátorították őket, miközben a csillagmező felett repültek, messzire hangoztatva: “Segítsünk Estellának, segítsünk a csillagmezőnek!”
A hercegnő próbatételei és a végső megmérettetés
A keresés közben Estella sokszor megállt segíteni másokon. Egyszer egy csillagbogárka elveszett a sötétben, Estella pedig gyengéden hazavezette. Máskor egy csillagpillangó szárnya megsérült, és a hercegnő gondosan bekötözte.
Végül, ahogy leszállt az este, egy halvány fény derengését látták az erdő szélén. Ott, egy csillagfű alatt, találták meg a koronát – azonban egy apró, síró csillagegér kuporgott mellette.
– Az enyém akart lenni, mert azt hittem, szebb leszek tőle – pityergett a csillagegér.
Estella lehajolt hozzá, megsimogatta, és így szólt: – Te már most is gyönyörű vagy, hiszen mindenki az, aki kedves és jó a szívében.
A csillagegér visszaadta a koronát, Estella pedig köszönettel elfogadta. Mielőtt hazamentek volna, kedvesen meghívta a kis egeret, hogy csatlakozzon hozzájuk játszani.
Aznap este a csillagmező összes lakója együtt ünnepelt. Estella pedig tudta, hogy a szeretet, a barátság és a segítőkészség sokkal fontosabb, mint bármilyen korona.
Így volt, úgy volt, volt egyszer egy csillagmező és benne egy jóságos hercegnő. Ez a mese megtanít minket arra, hogy a szeretet és a segítség mindig visszatér hozzánk, és hogy mindenki szebbé válik, aki jót tesz másokkal.
Így volt, úgy volt, talán igaz is volt, talán nem, de ilyen szép volt ez a mese!
