A csillagfűzér hercegnője legendájának eredete
Egyszer, réges-régen, amikor az égbolt még sokkal közelebb hajolt a Földhöz, élt egy apró birodalomban egy kedves hercegnő, akit mindenki csak Csillagnak szólított. Azért hívták így, mert amikor megszületett, a bölcsője fölé lehajolt az éjszaka, s egy hosszú, ragyogó füzérnyi csillag világított meg az ablakban. A nép úgy tartotta, hogy a hercegnő egyenesen az égiek ajándéka, s különleges kapcsolata van a csillagokkal.
A palota kertjében, ahol a rózsák halkan susogtak, a kis Csillag minden este kinézett az égre, és titkos kívánságokat súgott a csillagfűzérnek. Anyukája, a királyné, gyakran mesélt neki a csillagok titkairól és arról, hogy a legfényesebb csillagokat csak az igazán jó szívek érinthetik meg.
Az égi fűzérek jelentése a hercegnő életében
Ahogy Csillag hercegnő cseperedett, egyre különlegesebb dolgok történtek vele. Egy este, miközben a kertben sétált és a csillagokat bámulta, hirtelen egy apró, fénylő lény jelent meg előtte. Csengő hangon így szólt: „Jó estét, hercegnő! Én vagyok Csillagpille, a csillagfűzér őrzője. A csillagok minden éjjel rád figyelnek, és ha segítesz a birodalomnak szeretetben élni, csodák történnek majd!”
Csillag elmosolyodott, és így felelt: „De hogyan segíthetek én mindenkinek? Még olyan kicsi vagyok!”
„Pusztán azzal, hogy jóságos vagy és segítesz, ahol csak tudsz – válaszolta Csillagpille –, a csillagfűzér ereje veled lesz.”
A hercegnő kalandjai az ismeretlen birodalomban
Egy nap a birodalom határán túl különös hírek érkeztek. Egy sötét erdőben a virágok elhervadtak, a patakok elapadtak, s a madarak sem énekeltek többé. Bár mindenki félt, Csillag hercegnő bátran útra indult, hogy megtalálja a baj forrását. Vele tartott Csillagpille és a kis udvari mókus, Dió.
Ahogy beléptek az erdőbe, sűrű köd ereszkedett le, és suttogó hangokat vittyentett a szél. „Ne féljetek – mondta Csillag –, együtt minden bajt megoldunk!” Dió a vállára ugrott, Csillagpille fényesen világított, így találtak rá a bánatos Tavasz Tündérére, aki szomorúan ült egy kiszáradt tölgyfa alatt.
„Miért sírsz, Tündér?” kérdezte Csillag gyengéden.
„Az emberek elfelejtették a kedvességet és a türelmet – válaszolta a tündér. – Ettől elgyengült a varázsom, és az erdő is megszomorodott.”
Barátság és varázslat: a csillagfűzér titkai
Csillag hercegnő leült a tündér mellé, és így szólt: „Tudod, talán csak egy kis szeretetre van szükség itt. Tanítsd meg nekem, hogyan segíthetek!”
A tündér elővette a csillagfűzér egy parányi szálát, és Csillag tenyerébe helyezte. „Mondj valami kedveset, és a fűzér csillagai újra felragyognak!”
Csillag megölelte a mókust, megsimogatta Csillagpille szárnyát, és azt mondta: „A barátaim mindig mellettem állnak, és én is mellettük. A szeretet sosem fogy el!”
Ebben a pillanatban a csillagfűzér lángragyúlt, és fényével beborította az egész erdőt. Virágok keltek életre, a patak csobogni kezdett, s a madarak újra dalra fakadtak.
Hogyan változott meg a birodalom a hercegnő révén
Miután a hercegnő és barátai visszatértek a palotába, mindenki érezte, hogy valami csodálatos dolog történt. Az emberek szívében újra meleg lett, és egyre többen kezdtek segíteni egymásnak, apró kedvességekkel örömet szereztek a szomszédjuknak. A birodalom fényesebb lett, mintha a csillagfűzér ragyogása mindenkire átragyogott volna.
Csillag hercegnő minden este kiment a kertbe, hogy megköszönje a csillagoknak a segítséget, és azt suttogta: „A szeretetből sosem elég, adjunk belőle mindenkinek!”
Így lett Csillag hercegnőből a csillagfűzér fejedelme, akinek jósága örökre megváltoztatta a birodalom életét.
Így volt, úgy volt, igaz volt, vagy talán csak mese volt – de biztos, hogy a szeretet és a jóság igazi csodát teremthet.
