A csillagcica különleges eredete és világa
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy aprócska cica, akit nem a Földön, hanem fent, az égbolton született meg. Őt hívták úgy, hogy Csillagcica. Csillagcica bundája úgy ragyogott, mintha ezer apró csillag szőtte volna. Ha végigsétált a Tejúton, mindenütt csillogó lábnyomokat hagyott maga után.
Nem volt igazi családja, hiszen a csillagok között mindenki egy kicsit mindenkihez tartozott. Mégis volt egy titkos álma: szerette volna megtudni, hol van az ő igazi helye a világban. Mindig szeretettel nézett le a Földre, ahol annyi gyerek és állat élt, és arról álmodozott, vajon milyen lehet barátokat szerezni ott lent.
Az első találkozás a csillagfényes égen
Egy különösen tiszta éjszakán Csillagcica egyedül üldögélt a tejúti porban. Egyszer csak ismerős, kedves hangot hallott.
– Szia, te is szereted nézni a Földet? – kérdezte valaki mögüle.
Csillagcica megfordult, és meglepetten látta, hogy egy selymes szürke macska ült a Hold szélén. Ő volt a Hold macskája, aki mindig csendesen őrizte a holdvilágot.
– Igen, nagyon kíváncsi vagyok rájuk! De félek, hogy én sosem találhatok ott barátokat – sóhajtott Csillagcica.
– Sosem tudhatod, ha meg sem próbálod! – kacsintott a Hold macskája. – Mi lenne, ha együtt leereszkednénk a Földre, és megnéznénk, mi vár ott ránk?
Csillagcica szíve hirtelen hevesen kezdett dobogni. Izgatottan bólintott, és együtt a Hold macskájával elindultak lefelé, a csillagfényes úton.
Barátság a Hold macskájával: új kalandok kezdete
A két cica halkan, mint a szellő, suhant le a földre, egészen egy kis faluba érkeztek, ahol minden ablakból meleg fény áradt. A gyerekek már aludtak, de a két cica mégis érezte a szeretetet, ami a házakból sugárzott.
– Nézd, mennyi virág és játék van a kertekben! – suttogta Csillagcica.
– Gyerünk, ismerjük meg a földi cicákat is! – javasolta a Hold macskája.
Így hát óvatosan belopóztak egy udvarba, ahol három kiscica játszott a holdfényben. A földi cicák először megijedtek az égi vendégektől, de a Hold macskája mosolyogva megszólalt:
– Ne féljetek, mi csak barátkozni jöttünk!
A csillagcica próbái: bátorság és kitartás
A falusi cirmosok kíváncsian szaglászták meg Csillagcicát. Egyikük így szólt:
– Soha nem láttunk még ilyen csillogó bundát!
Csillagcica szégyenlősen mosolygott, de mesélni kezdett csodálatos otthonáról. Együtt játszottak, futkostak, sőt, még versenyeztek is, ki tudja elérni elsőként a kert végében fénylő tücsökzenét.
Ekkor azonban a legkisebb kiscica, Boróka, fennakadt egy bokor tövisén. Csillagcica nem habozott, azonnal odasietett, és óvatosan segített kiszabadítani Borókát.
– Ne félj, segítek! – mondta gyengéden.
Boróka hálásan dorombolt, és ettől az egész csapat boldogan összebújt. Csillagcica rájött, hogy a szeretet és a segítőkészség mindenhol értékes, akár az égben, akár a földön.
Hazatérés és a csillagok örök üzenete
Ahogy hajnalodni kezdett, a Hold macskája megszólalt:
– Ideje visszamennünk az égre, hiszen ott is várnak ránk!
Csillagcica búcsút intett új barátainak, akik összefogták a mancsukat, és azt mondták:
– Gyere vissza máskor is, Csillagcica! – kiáltották utánuk.
Újra felrepültek a csillagok közé. Mielőtt elaludt volna, Csillagcica boldogan gondolt vissza: megtanulta, hogy a szeretet, a bátorság, a segítőkészség mindenhol ugyanazt jelenti. Igazi otthon ott van, ahol szeretnek.
Így volt, úgy volt, igaz volt, talán nem volt… De az biztos, hogy a jóság, a szeretet és egymás segítése mindenhol fényessé teszi a világot. Ez volt a csillagcica meséje.
