A cica és az anyák napi boldogság

Anyák napja reggelén a nap sugarai aranyszínű fénybe borították a kisvárost. A házakban lassan ébredeztek az emberek, a madarak csicsergése megtöltötte a levegőt, s a kertben már nyíltak az illatos orgonák. Ebben a csendes házban élt egy kisfiú, Marci, az anyukájával és egy különleges, puha bundájú cicával, akit Bodzának hívtak.

Marci nagyon szerette az anyukáját, és minden évben készült valamivel Anyák napjára. Idén azonban valami igazán különlegeset szeretett volna. – Mit adhatnék anyának, amitől igazán boldog lesz? – gondolkodott hangosan Marci egy délután.

Bodza, a cica, éppen az ablakpárkányon sütkérezett és dorombolt egyet. – Mi baj, Marci? – surrant oda a lábához, mintha megértené, mi jár a kisfiú fejében. Marci megsimogatta a cica fejét. – Tudod, Bodza, szeretném, ha anya idén nagyon boldog lenne. De nem tudom, mit adjak neki.

Bodza felugrott az ölébe, és odabújt hozzá. Marci elmosolyodott. – Lehet, hogy te vagy a válasz, Bodza! – súgta halkan. – Hiszen anya is nagyon szeret téged! Talán, ha együtt töltjük vele a napot, az lesz a legjobb ajándék.

Eljött a vasárnap reggel, Anyák napja. Marci korán kelt, és Bodzával együtt óvatosan lépett be a konyhába. – Jó reggelt, anya! – kiáltotta vidáman, miközben egy kis díszes tálcán teát, vajas kalácsot és egy lila orgonaágat vitt be az anyukájának. Bodza a tálca mellé telepedett, és hangosan dorombolt.

– Micsoda meglepetés! – mosolygott az anyuka, ahogy a két kedvencét meglátta. – Ez a legszebb reggelim! Marci büszkén nézett Bodzára. – Szeretnénk veled lenni ma egész nap! Bodza is ezt mondaná, ha tudna beszélni.

Az anyukája megsimogatta a cicát, aki még közelebb bújt hozzá. – Tudod, Marci, Bodza nekem is ajándék minden nap. Amikor fáradt vagyok, csak elég, ha a puha szőréhez bújok, és mindjárt jobb kedvem lesz.

Délután a kis család együtt játszott a kertben. Marci labdát gurított, Bodza pedig vidáman szaladt utána. Együtt ültek a fűben, és figyelték, ahogy a kis cica a pillangók után kapkod. – Nézd, anya! – kiáltotta Marci. – Bodza is boldog, amikor együtt vagyunk! Az anyukája elnevette magát. – A cicák tudják, hogyan kell szeretni. Amikor hozzánk bújnak, amikor dorombolnak, az mind-mind azt jelenti, hogy szeretnek minket.

Később Marci egy saját készítésű rajzot adott át anyukájának. A rajzon ő, az anyukája és Bodza voltak, kéz a mancsban. – Ez vagyunk mi – mondta büszkén Marci. – Mindig együtt, szeretetben! Az anyukája meghatottan ölelte magához a fiát és a cicát. – Ennél szebb ajándékot nem is kaphattam volna.

Este, amikor Bodza már összegömbölyödve szuszogott Marci lábánál, az anyukája megsimogatta a kisfiú fejét. – Tudod, Marci, a cicák különlegesek. Ha szomorú vagyok, megvigasztalnak. Ha örülök, velem örülnek. Ez a szeretet legszebb ajándéka.

Marci elmosolyodott. – Szeretem, hogy Bodza velünk van. És szeretem, hogy együtt lehetünk. Az anyukája bólintott. – A legnagyobb boldogság, ha szeretjük egymást, akár emberek, akár cicák vagyunk.

Másnap Marci a játszótéren büszkén mesélte a barátainak: – Tudjátok, a mi cicánk Anyák napján is igazi ajándék volt! Ha van cicátok, simogassátok meg őket, mert ők is szeretnek titeket!

Így történt, hogy Marci és Bodza együtt ünnepelték az anyák napját, és megmutatták, hogy a szeretet a legszebb ajándék, amit adhatunk. A közös pillanatok, a kedves dorombolás, a vidám játékok mind-mind anyák napi boldogságot hoztak, amit egy cica adhat. És bizony, néha a legapróbb dolgok a legnagyobb kincsek.

Így volt, így nem volt, volt egyszer egy cica és egy anyák napi boldogság. Ez volt a mese, talán igaz, talán csak mese volt. De a szeretet és a jóság mindig igaz marad!