A kis cica, aki retteg a sötétségtől
Volt egyszer egy kis szürke cica, akit Szilvinek hívtak. Szilvi kicsi volt, de nagyon kíváncsi, és egész nap a kertben játszott, ugrált, labdázott, vagy csak üldögélt a fűben és figyelte a madarakat. A napfényben minden olyan barátságosnak tűnt, és Szilvi bátornak érezte magát. De amikor leszállt az este, és a házban kialudtak a lámpák, Szilvit elöntötte a félelem.
Az első éjszaka, amikor eljött a félelem
Az egyik este, mikor anyukája lefektette, és puszit adott az orrára, Szilvi halkan megszólalt. – Anya, ugye maradsz velem? A sötét nagyon sötét, és félek tőle. Anyukája megsimogatta a fejét, és azt mondta: – Ne félj, Szilvikém, csak csukd be a szemed, álmodj szépeket, és holnap reggel itt leszek! A cica azonban csak forgolódott, és minden árnyékban rémisztő alakokat látott. A kinti lombok mozgása, a szél susogása mind-mind ijesztőnek tűnt számára. – Mi van, ha a sötétben valami elbújt? – suttogta magának.
Barátok, akik segíthetnek a félelmek leküzdésében
Másnap reggel Szilvi álmosan bandukolt a kertben, mikor meglátta legjobb barátját, a kis barna kutyust, Bendegúzt. – Bendegúz, te nem félsz a sötétben? – kérdezte halkan. Bendegúz csóválta a farkát és így válaszolt: – Néha én is félek, de olyankor elképzelem, hogy a sötét egy nagy, puha takaró, ami átölel. Ha nagyon félsz, szólj, és együtt nézünk ki az ablakon éjszaka!
Aznap este, amikor megint leszállt a sötét, Szilvi úgy döntött, megpróbál bátor lenni. Elhívta Bendegúzt, hogy maradjon vele, és együtt néztek ki az ablakon. Látták, ahogy a hold fénye megcsillan a kertben, és a csillagok is ragyogtak. – Látod, Szilvi? – mondta Bendegúz. – A sötét nem is olyan félelmetes, ha nem vagy egyedül.
Egy bátor kaland: a cica találkozása a sötéttel
Egy este vihar tört ki, és az ablakon keresztül villámlott az ég. Bendegúz anyukája szólt, hogy a kutyusnak haza kell mennie. Szilvi magára maradt a szobában, és a sötét még sűrűbb lett. A cica dideregve belebújt a takarója alá, de ekkor meghallotta valami halk neszezést az ágya alatt. Először nagyon megrémült, de aztán összeszedte minden bátorságát és lehajolt megnézni, mi az.
Legnagyobb meglepetésére egy apró egér reszketett ott, aki szintén félt a vihartól. – Te is félsz? – kérdezte Szilvi. – Igen, nagyon! – felelte az egérke. – Bújj ide mellém, a takaró alá! – mondta Szilvi. Az egérke hálásan odabújt, és együtt hallgatták a vihart. – Látod, ha összefogunk, a sötét sem olyan ijesztő – suttogta Szilvi.
Tanulságok, amelyeket a cica a sötétben tanult
Reggelre elállt a vihar, és a nap sugarai besütöttek a szobába. Szilvi boldogan ébredt fel, és az egérkére mosolygott. – Minden rendben, már nem félek a sötéttől! – mondta. Az egérke is bólintott, és együtt mentek ki a kertbe játszani.
Szilvi megtanulta, hogy a sötét nem rossz, csak ismeretlen. És ha az ember nincs egyedül, még a legfélelmetesebb dolgokat is le lehet győzni. Ha pedig valaki fél, mindig segít, ha megosztja a félelmét egy baráttal, mert a szeretet, a jóság és az összetartás erőt ad.
Így volt, igaz volt, vagy talán mégsem, de ilyen szép mese volt!
