Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy cica, aki az erdő szélén, egy kis kunyhóban éldegélt. A cica neve Mici volt. Mici nagyon szerette a kunyhóját, de mégsem volt boldog, mert nagyon magányosnak érezte magát. Az erdő többi állata ugyanis mind távol tartotta magát tőle, mert féltek tőle. Mici pedig csak arra vágyott, hogy barátokra találjon.
Egy nap, ahogy Mici a tónál sétálgatott, észrevett egy kicsi, reszkető nyuszit a bokrok között. "Szia, nyuszi! Miért vagy ilyen szomorú?" – kérdezte Mici. A nyuszi félénken nézett fel rá. "Elvesztettem a testvéreimet, és nem találom őket sehol" – felelte szipogva. Mici nem habozott, felajánlotta, hogy segít megkeresni őket.
Ahogy együtt keresték a nyuszi testvéreit, Mici mesélt neki a kunyhójáról és arról, mennyire szeretne barátokat találni. A nyuszi fülét hegyezve hallgatta, és lassan felengedett Micivel szemben. "Tudod, lehet, hogy a testvéreim is félnek tőled, de én úgy érzem, hogy te igazán kedves vagy" – mondta mosolyogva.
Mici és a nyuszi végül megtalálták a nyuszi testvéreit egy réten, nem messze a kunyhótól. Az örömteli találkozás után a nyuszi így szólt: "Köszönöm, hogy segítettél megtalálni őket. Most már biztos vagyok benne, hogy jó barátok lehetünk."
A nyuszi és testvérei elmesélték az erdő többi lakójának, milyen segítőkész és kedves Mici. Hamarosan más állatok is elkezdtek közeledni hozzá. Mici különleges képessége a figyelmes hallgatás és a segítőkészség volt, amellyel mindenkit megnyert magának.
Egyik nap, amikor Mici éppen a kunyhója előtt pihent, egy kis veréb repült hozzá. "Mici, elmondhatom neked a titkomat?" – kérdezte suttogva. "Persze, mondd csak" – felelte Mici kíváncsian. A veréb elmesélte, hogy fél a magasságtól, és ezért nem mer nagy távolságokra repülni. Mici megnyugtatta: "Ne aggódj, segítek neked leküzdeni a félelmed. Kezdjük apránként."
Mici veleszületett empátiájával és türelmével hamarosan segített a verébnek legyőzni a félelmét. Ahogy a veréb egyre messzebb mert repülni, minden alkalommal visszatért Micihez, hogy megköszönje neki a segítséget.
Az erdőbeli állatok mindinkább megkedvelték Micit, és hamarosan nem volt olyan nap, amikor ne jött volna valaki látogatóba hozzá. Mici kunyhója megtelt élettel és nevetéssel, és a cica boldogabb volt, mint valaha.
Az idő telt, és Mici igazi barátokra lelt, akik mindig mellette álltak, akár a rossz, akár a jó idők jártak. Rájött, hogy a barátság nem csupán a közös játékokról vagy beszélgetésekről szól, hanem arról is, hogy ott vagyunk egymásnak, amikor szükség van rá.
Így történt, hogy Mici, a cica, aki egykor magányos volt, most már soha nem érezte egyedül magát. Az erdő békéje és szeretete körülvette őt, és minden nap újabb kalandokat hozott számukra.
És hogy mit tanulhatunk Micitől? Azt, hogy a szeretet és a jóindulat mindig megtérül. Ha nyitott szívvel fordulunk mások felé, könnyen találhatunk igaz barátokra, akik mellettünk állnak, bármi történjen is.
Itt a vége, fuss el véle. Így volt, igaz volt, mese volt, talán nem is volt.
