Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi, barna cirmos cica, akinek különleges képessége volt: beszélni tudott a nappal. Az ő neve Misu volt, és egy kis faluban élt egy kedves idős hölggyel, Erzsi nénivel, aki minden reggel tejecskével és friss kenyérrel várta őt.
Egy nap, miközben Misu a kertben játszadozott, észrevette, hogy a Nap különösen fényesen süt az égen. Hirtelen egy furcsa érzés futott végig rajta, mintha a Nap hozzá szólna. Ahogy felnézett az aranyló fénybe, megszólalt: "Jó reggelt, kedves Nap! Olyan szépen ragyogsz ma."
A Nap, meglepő módon, visszamosolygott rá a fénysugarain keresztül, és lágy, meleg hangon válaszolt: "Jó reggelt, Misu! Olyan régen figyelem már, hogy milyen kedves vagy mindenkihez a faluban. Öröm látni a jóságodat."
Misu kíváncsian kérdezte: "Hogyan tudsz te engem látni, te messze vagy az égen?"
A Nap nevetett, és azt mondta: "Én mindig fent vagyok, figyelem a világot, és örömet szerzek az embereknek és az állatoknak. A te fényed is ragyog, Misu, amikor jót cselekszel."
Ettől a naptól kezdve Misu minden reggel beszélt a Nappal. Újra és újra elmesélte neki a faluban történt eseményeket, és a Nap mindig valami bölcs tanáccsal látta el. Egy nap, amikor Misu szomorúan ment ki a kertbe, mert az egyik barátja, az öreg kutya, Samu, beteg volt, a Nap így szólt hozzá: "Misu, a szeretet és a figyelem gyógyít. Látogasd meg Samut, és légy mellette. A szereteted ereje csodákra képes."
Misu megfogadta a tanácsot, és minden nap meglátogatta Samut, dorombolt neki, és mesélt neki a Napról. Samu állapota lassan javulni kezdett, és végül teljesen felépült. A faluban mindenki csodálkozott a gyors gyógyuláson, és Misu még inkább a szívükbe zárták.
Ahogy telt az idő, Misu és a Nap közötti különleges kapcsolat egyre erősebbé vált. Misu megtanulta, hogy a szeretet és a kedvesség az, ami igazán számít az életben. A Nap pedig minden reggel újra és újra köszöntötte őt ragyogásával, mintha csak azt mondaná: "Folytasd csak, Misu, mert a világban a jóságod fényként ragyog."
Így aztán Misu, a cica, aki a naphoz beszélt, továbbra is boldogan élt a kis faluban, és mindenkit emlékeztetett arra, hogy a szeretet és a barátság a legnagyobb kincs.
Ez így volt, így igaz, talán igaz sem volt, de szép mese volt!
