A békakirályfi titkos küldetése

Réges-régen, egy sűrű, sötét erdő mélyén élt egy különleges béka, aki nem volt más, mint egy elátkozott herceg. A békakirályfi a tavacska legszélesebb vízfelületén szokott üldögélni, bámulva a csillagokat, miközben arról álmodozott, hogy egyszer visszatérhet emberi alakjába.

Egy este, ahogy szokás szerint a holdat csodálta, hirtelen megzörrentek a bokrok. Egy fiatal lány lépett ki a fák közül, aki ijedten nézett körbe, mintha valami, vagy valaki üldözné.

– Ki vagy te? – kérdezte a békakirályfi, mély, ám mégis halk hangon. A lány meglepődött, hogy a béka beszélni tud.

– Én Eliza vagyok – felelte óvatosan, és közelebb lépett a vízhez. – Eltévedtem az erdőben. De… te beszélsz?

A békakirályfi röviden elmesélte, hogyan lett elátkozva, és hogy csak egy különleges varázserő oldhatja fel az átkot.

– Miféle varázserő? – kérdezte Eliza kíváncsian.

– Csak egy dolog képes visszaadni nekem az igazi alakomat – válaszolt a béka. – Egy elrejtett kristály, amit a hegyek legmagasabb csúcsán őriz egy sárkány. De egyedül képtelen vagyok eljutni oda.

Eliza szemében felcsillant a kalandvágy.

– Segíthetek neked! Nem félek a sárkányoktól.

A békakirályfi kételkedve nézett a lányra.

– Ez nem lesz könnyű feladat. Az út tele van veszéllyel. Csak a legbátrabbak juthatnak el odáig, és még ők is ritkán térnek vissza.

Eliza azonban hajthatatlan volt.

– Ha van esély, hogy segíthetek neked, akkor megpróbálom.

A békakirályfi végül beleegyezett, és a következő hajnalon útnak indultak. Eliza hátizsákjába rejtett egy térképet, amely a varázslatos kristályhoz vezetett. Ahogy átkeltek az erdőn és megmászták az első dombokat, lassan összebarátkoztak. A béka elmesélte korábbi életét, amikor még hercegként élt, és Eliza is megosztotta, hogy miért szökött el otthonról.

– Apám azt akarja, hogy olyan életet éljek, amit nem választottam. Mindig is többre vágytam, mint egy királylány élete. Kalandokat, kihívásokat akartam.

A hegy lábánál állva, a két barát egy pillanatra megállt. A csúcsot sűrű köd takarta, és Eliza egy kis félelemmel nézett fel.

– Biztos vagy benne, hogy képesek vagyunk erre? – kérdezte a békakirályfit.

– Ha együtt dolgozunk, igen – mondta a béka határozottan.

Lépésről lépésre haladtak felfelé, és végül elérték a sárkány barlangját. A sárkány épp aludt, mély, reszelős horkolása visszhangzott a barlang falain. Eliza óvatosan belopakodott, és meglátta a kristályt, amely egy nagy kőemelvényen ragyogott.

– Ott van! – suttogta.

De ahogy Eliza közelebb lépett, a sárkány felébredt. Morogva emelte fel hatalmas fejét, és tüzet okádva vetett rájuk egy fenyegető pillantást.

– Vissza kell vonulnunk! – kiáltotta a békakirályfi.

– Nem! – válaszolta Eliza eltökélten. – Meg tudjuk csinálni!

Egy bátor ugrással elérte a kristályt, és mielőtt a sárkány támadhatott volna, sikerült lekapnia a varázslatos követ. A sárkány dühöngött, de Eliza ügyesen elugrott az útjából, és visszatért a barlang szájához.

A kristály ragyogni kezdett, ahogy a békakirályfi megérintette. Egy fényes villanás kíséretében a béka lassan visszaváltozott emberré.

– Sikerült! – mondta Eliza boldogan, miközben a herceg először nézett le rá igazi alakjában.

– Köszönöm neked – mondta a herceg hálásan. – Nélküled nem sikerült volna.

Visszatértek a királyságba, ahol a herceg visszakapta trónját, és Eliza új életet kezdett. Többé nem csak egy királylány volt, hanem egy bátor kalandor, aki bebizonyította, hogy az igazi erő a szív mélyéből fakad.

És így éltek boldogan, míg meg nem haltak.