Egy szép tavaszi reggelen, amikor a nap első sugarai megcsillantak a tó sima vizén, különleges dolog történt a nádas szélén. Egy apró, zöld béka bújt elő egy nagy, harmatos levél alól. Ő volt Tádé, a kis béka, aki már a születésétől kezdve más volt, mint a többiek. Tádé sosem félt a tóparti forgatagtól, kíváncsi szemei mindent figyeltek, és mindig mosolygott, ha valakivel találkozott.
A tóparton sok állat élt: madarak, rágcsálók, csigák és persze több béka is. Tádé gyorsan barátkozott mindenkivel, de egy dolgot mindenki észrevett rajta: ha valaki bajba került, Tádé ott termett, hogy segítsen. Nem volt nála kedvesebb a környéken.
Egyik nap, amikor a nap már magasan járt az égen, Tádé halk sírást hallott a bokrok közül. Kíváncsian ugrándozott oda, és ott találta Pipit, a kis mezei egeret, aki fennakadt egy tüskés ágban.
– Ne sírj, Pipi – mondta Tádé lágy hangon. – Mindjárt segítek!
Óvatosan odaugrott, ügyesen félrehajtotta az ágat, és Pipit kiszabadította. Pipi boldogan ölelte meg megmentőjét.
– Köszönöm, Tádé, nélküled nem jutottam volna le!
Másnap Tádé a tóparton sétált, amikor észrevette, hogy egy fiatal csiga, Bercike, nem tud átjutni egy nagy tócsán. A víz túl mély volt, és Bercike félt, hogy beleesik. Tádé odaugrált hozzá.
– Segíthetek neked, Bercike? – kérdezte barátságosan.
– Igen, kérlek, nagyon félek a víztől! – válaszolta a csiga.
Tádé gondolkodott egy kicsit, majd egy nagy levelet úszó tutajként tolt Bercike elé. Bercike felkapaszkodott rá, Tádé pedig a levél mellett úszva segített neki átjutni a vízen. Amikor átértek, Bercike vidáman integetett.
Tádé minden nap segített valakinek, legyen az kicsi vagy nagy, madár vagy bogár. Egyszer még a nádasban rekedt kis rigó fiókát is visszakísérte a fészkébe, miközben kedvesen énekelgetett neki, hogy ne féljen. De sosem kért cserébe semmit. Ő csak boldogan nézte, mennyire örülnek a barátai.
Az erdő lakói hamar rájöttek, mennyire szerencsések, hogy ilyen béka él velük. Egy nap, amikor a nap lemenőben volt, az állatok elhatározták, hogy meglepetés ünnepséget rendeznek Tádénak. A tisztáson összegyűlt mindenki: a madarak csiripeltek, a mókusok diót hoztak, a csigák virágokat szedtek, a nyúl pedig répát adott. Még a huncut vakond is előbújt, hogy köszöntse.
– Tádé, te vagy a legjobb barátunk! – kiáltotta Pipi egér.
– Igazi hőstett, amit nap mint nap teszel értünk! – tette hozzá Bercike csiga.
Tádé meglepődött, de nagyon boldog volt. Sosem gondolta volna, hogy a segítőkészség ilyen nagy örömet okozhat másoknak. Az ünnepségen mindenki együtt játszott, énekelt és táncolt, és Tádé szíve tele lett szeretettel.
Ettől a naptól kezdve Tádé még többet mosolygott, mert tudta, hogy a kedvesség mindig visszaszáll arra, aki adja. Az erdő lakói pedig megfogadták, hogy ők is segítenek egymásnak, ha szükség lesz rá.
Így történt, hogy a kis tavacska partján mindenki boldogan és békességben élhetett, mert egy apró béka megtanította nekik, milyen fontos segíteni, szeretni és jónak lenni.
Hát így volt, lehet, hogy nem is volt, de ilyen szép mese volt! És ha igaz, mindannyian megtanulhatjuk Tádétól, hogy a segítőkészség, a szeretet és a jóság a legnagyobb kincs a világon.
