Egy különleges béka története: a félelem kezdete
Egyszer, nem is olyan régen, a tóparti erdő mélyén élt egy kis béka, akit Fülöpnek hívtak. Fülöp nem volt olyan, mint a többi béka: zöld bőre sötétben kicsit világított, de ő mégis nagyon félt, amikor leszállt az este. Már a naplemente gondolatától is görcsbe ugrott a gyomra, és amikor a Nap elbújt a fák mögött, Fülöp mindig a legnagyobb levél alá bújt, reszketve várva a reggelt.
Miért félhet egy béka a sötétségtől?
Egy este, amikor a többi béka jókedvűen ugrándozott a holdfényben, Fülöp magában ült, és azt motyogta: „Mi van, ha a sötétben valami elkap? Vagy eltévedek?” A közelében ugráló Kati, a kicsi vadkacsa kíváncsian közelebb lépett hozzá.
– Fülöp, miért vagy mindig ilyen szomorú esténként? – kérdezte Kati.
– Én… én csak félek a sötéttől – válaszolta halkan Fülöp.
– De hiszen a sötét nem bánt! Sok minden olyan szép, amit csak éjjel láthatunk! Nézd csak a csillagokat! – mondta Kati, és együtt néztek fel az égre, ahol apró fények ragyogtak.
Fülöp azonban csak megrázta a fejét. A csillagok szépek voltak, de a sötét mégis ijesztő maradt számára. Úgy érezte, ő sosem lesz olyan bátor, mint a többiek.
Barátságok és segítők: társak a nehézségekben
Másnap Fülöp elhatározta, hogy megpróbálja megérteni, mitől fél igazán. Együtt ment sétálni Katival, és útközben találkoztak Domonkossal, a bölcs teknőssel. Domonkos már sok mindent átélt az erdőben, így Fülöp úgy döntött, elmondja neki a félelmét.
– Domonkos bácsi, én félek a sötéttől. Mit tegyek? – kérdezte félénken.
A teknős mosolyogva felelte: – Mindannyian félünk valamitől, kedves Fülöp. De a félelmek gyakran csak a képzeletünk játékai. Ha akarod, ma este együtt fedezzük fel az éjszaka szépségeit.
Fülöp kicsit megnyugodott, hogy nem kell egyedül szembenéznie a sötéttel. Kati is megígérte, hogy mellette marad, így hármasban vágtak neki a sötét erdőnek, amikor a Nap végleg lenyugodott.
A bátorság próbája: szembenézés az ismeretlennel
Ahogy elindultak, Fülöp szíve hevesen vert. Minden neszre összerezzent, de Domonkos és Kati barátságosan szóltak hozzá.
– Hallod ezt a furcsa hangot? – kérdezte Fülöp, amikor egy bagoly huhogott fel a közelben.
– Az csak a bagoly, aki éjszaka vadászik. Ő is a barátunk – felelte Domonkos.
Mentek tovább, és hirtelen apró fények kezdtek táncolni a fűben. Fülöp meglepetten nézte a szentjánosbogarakat, akik minden este fényt hoztak a sötétbe.
– Milyen szépek! – mondta csodálkozva.
– Látod, a sötétben is van világosság – mosolygott Kati.
Fülöp apránként kezdte megérteni, hogy a sötét nem is olyan félelmetes, ha barátok vannak mellette. Egyre bátrabb lett, és végül már ő vezette a kis csapatot az éjszakai tóparton. Meghallgatták a tücskök ciripelését, megszámolták a csillagokat, és nevettek a holdfényben. Fülöp szíve megtelt örömmel, és elfelejtett félni.
Mit tanulhatunk a sötéttől való félelem leküzdéséből?
Amikor végül a Nap újra felkelt, Fülöp mosolyogva fordult a barátaihoz.
– Köszönöm, hogy velem voltatok. Már nem félek a sötéttől. Rájöttem, hogy ha nincs is mindig világosság körülöttem, a barátaim mindig fényt hoznak az életembe.
Kati és Domonkos is örültek, hogy segíthettek. Fülöp pedig azóta minden este bátran ugrándozik a holdfényes tóparton, és már nem bújik el a sötét elől.
Hát így volt, igaz volt, vagy talán csak mese, de a szeretet, a bátorság és a barátság valódi fényt hoz mindenki életébe, még a legsötétebb éjszakákon is.
