Egy különös éjszaka: a béka és a csillag fénye
Volt egyszer egy kicsi béka, akit Fricinek hívtak. Frici a nádas szélén, egy apró tavacskában lakott, ahol minden éjjel hallgatta a tücskök zenéjét, és nézte a csillagos eget. Egy éjszaka azonban valami egészen különös történt. Miközben Frici a tavon csillogó fényeket figyelte, hirtelen észrevett egy hullócsillagot, amely fényesen szelte át az eget, majd egyenesen a nádas közepébe zuhant.
Frici izgatottan brekegett, és így szólt: „De hiszen ez egy igazi csillag! Vajon hova esett?” Ahogy kibújt a meleg iszapból, elindult a nádas sűrűje felé, hogy megkeresse a különös fényt. A tóparton mindenki aludt, csak Frici szíve dobogott hevesen az izgalomtól.
Az első találkozás: csoda a nádasban
Ahogy Frici közelebb óvakodott, egyre erősebben látta a ragyogó fényfoltot a sűrű nád között. Óvatosan félrehajtotta a hosszú leveleket, és meglátta a csodát: egy apró, meleg fényű csillag pihent a puha mohán. A csillag körül minden világosabb és melegebb lett, mintha a napocska is leszállt volna közéjük.
Frici bátortalanul megszólította: „Szia, te különös fényesség! Ki vagy te?” A csillag halk, csilingelő hangon felelt: „Én vagyok Cilla, a vándorcsillag. Leesett a szárnyam, s most itt vagyok egyedül.” Frici megsajnálta Cillát, és így szólt: „Ne félj, segítek neked!”
Barátság szövődik a víz és az ég között
A béka és a csillag hamar barátok lettek. Frici minden este mesélt a tóról, a vízi virágokról, és a nádas titkairól. Cilla pedig csillogott, és mesélt az égről, a csillagok táncáról, s arról, milyen érzés ott fenn ragyogni. Együtt nevettek, énekeltek, és a többi kis állat is csodálta a különös fényt.
Egy délután Frici azt mondta: „Cilla, tudod, te nagyon hiányoznál, ha egyszer visszamennél az égbe.” A csillag megsimogatta Frici fejét a fényével, és így felelt: „Én is szeretlek téged, Frici. De tudom, egyszer vissza kell térnem oda, ahová tartozom.”
Próbák és tanulságok a csillag útján
Eljött az idő, amikor Cilla úgy érezte, indulnia kell. De a tó partján lakó Bagoly bölcs tanácsot adott nekik. „Frici, ha igazán segíteni akarsz Cillának, meg kell keresned az Ezüst Virágot, melynek harmatcseppje visszaadhatja a csillag erejét.” Frici azonnal útra kelt, át a sötét erdőn, megmászva a nagy fűcsomókat, míg végül rátalált az Ezüst Virágra.
A virág szirmai között ott csillogott egy harmatcsepp. Frici óvatosan belecsúsztatta a csillagocskát a harmatba, és Cilla fénye egyre erősebb lett. A béka így szólt: „Most már ragyoghatsz újra az égen, Cilla!” A csillag meghatódott, és így felelt: „Köszönöm, Frici. A barátságodnál nagyobb ajándékot sosem kaptam.”
A béka álma valóra válik: a csillag üzenete
Eljött az este, amikor Cilla útra kelt. Frici a tóparton állt, és könnyes szemmel nézte, ahogy barátja egyre magasabbra emelkedik. A csillag utoljára visszaszólt: „Frici, mindig emlékezni fogok rád! Valahányszor felnézel az égre, ott leszek, és fényemmel ölellek át.”
Frici szíve megtelt örömmel, mert tudta, hogy a szeretet és a jóság olyan fény, ami soha nem halványul el. És minden este, amikor felnézett a csillagos égre, egy különösen ragyogó csillag mosolygott vissza rá.
Így lett igaz barátság a víz és az ég között, és Frici megtanulta, hogy a szeretet mindig segít varázslatos dolgokat véghezvinni.
Így volt, igaz is volt, mese volt!
