Igyártó Zita: Az erdő ajándéka
Igyártó Zita: Az erdő ajándéka
Valamikor réges-régen, amikor az állatok még tudtak beszélni, az volt a szokás, hogy a húsvéti hímes tojásokat az erdei nyulak festették. Nyáron a vadvirágok lehullatott szirmaiból színes festékeket készítettek, és nyárfakéregből készült dobozokban tárolták tavaszig.
Így dolgoztak egész nyáron Nyúl apóék, is. A virágszirmokat gyűjtögették, ősszel pedig a fák színes leveleit. Télen száraz fűszálakból apró pemzliket, ecseteket kötözgettek, és mindezeket a kamra polcaira rakosgatták el. Tavasz felé nagy volt a sürgés-forgás a baromfiudvarok tájékán is, a tyúkok előkészítették a szép, fehér tojásokat és várták a az erdei vásárlókat. Lassan elmúlt a tél, és megérkezett a tavasz. A cinegék meg is beszélték egymás között az eseményeket.
Meghallották ezt a beszélgetést a hóvirágok és előbújtak a puha mohatakaró alól. Hamarosan a többi tavaszi virág is feléledt téli álmából: a lila kökörcsin, a kékszirmú kővirág, a bólogató fehér ruhás tőzike, a sárga köntösbe bújt kankalin. Az erdei tisztást tarkabarka virágszőnyeg díszítette. Nyúl apó és családja már alig várták, hogy elkezdhessék a munkát. Húsvét előtt pár héttel Nyúl apó így szólt:
– Elérkezett az idő, gyerekek, holnap munkához látunk. Janka és Panka, ti hozzátok elő a kamrából a festékeket és pemzliket, a fiúk pedig induljanak a faluba a megrendelt tojásokért! A nyuszifiúk előszedték a kis kézi szekerüket és elhúzták a falu felé, a lányok pedig a konyhába szaladtak, de kis idő elteltével éktelen sivalkodással rohantak vissza.
– Üresek a polcok, eltűntek a pemzlik és a festékek! Mivel fogunk dolgozni?
Nyúl apó és Nyúl anyó értetlenül néztek egymásra,. Nemrég még minden megvolt, ki követhetett el ilyen gonoszságot? Ha nem kerülnek elő a munkaeszközök, húsvétkor a gyerekek nem találnak majd hímes tojásokat a bokor alatt. Hamarosan megérkeztek a fiúk is a szép fehér tojásokkal. Nagy volt a csalódásuk, mikor megtudták, mit történt. Elhatározták, hogy ha törik ha szakad, megkeresik a tolvajt.
El is indultak hát az erdőbe és kérdezgették a szembejövő erdőlakókat, hogy tudnak-e valamit az eltűnt festékekről de senki nem tudott segíteni. Szarka asszonyság a fészke körül sürgölődött, őt is megkérdezték.
– Én nem tudok semmit – válaszolta nevetve – , de azért kérdezzétek meg a rókát is.
Elindultak hát a róka házához, s mikor odaértek, bizony elámultak azon, amit láttak. A ház előtt egy tisztáson egy tarkabarka csodalény éppen tojást festett, vagy inkább akart festeni, ami azonban sehogy sem sikerült neki, mert a festék nem ragadt meg a tojásokon, de annál inkább a bundáján. Ilyen tiritarka rókát még nem látott a világ. Szegény róka nem tudta, hogy a tojásokat festés előtt nedves szivaccsal át kell törülgetni. A rejtély bizony megoldódott: a róka volt a tettes. Meg is bánta őkelme, mert egy hétig mosta bundáját a patakban. azonban ez a nyulakon nem segített, mert se festék, se pedig egy árva pemzli nem maradt, a kétbalkezes festőművész mindent elpocsékolt és tönkretett.
A társaság szomorú szívvel tért haza. Nem tudták, mitévők legyenek. Ültek a ház eresze alatt és búsan lógatták a füleiket. Nyúl anyó elővette a vizeskannát, és vízért indult a közeli forráshoz. Szomorú volt ő is. Leült a forrás csordogáló vize mellé és kedvetlenül nézte a bokrok között tevékenykedő cinegéket. Egyszer csak különösen kedves, csilingelő hangon szólította meg valaki:
– Miért vagy ilyen szomorú, Nyúl anyó?
Az anyó körülnézett, de nem látott a közelben senkit. A csilingelő hangocska azonban ismét szólította:
– Nyúl anyó, Nyúl anyó, itt vagyok melletted, miért búslakodsz?
Nyúl anyó lenézett a földre, hát közvetlen közelében egy csokornyi hóvirág virult.
– Te szólítottál, hóvirág? –kérdezte Nyúl anyó.
– Én hát! Miért itatod az egereket?
– Jaj, jaj kedves hóvirág, nagy baj történt nálunk. A róka elcsente a festékkészletünket és az ecseteket is. Nem tudunk tojásokat festeni. Csalódnak majd a gyerekek, hogy húsvét vasárnapján nem találnak hímes tojásokat a kertek bokrai alatt.
– Csak ez a baj? Ezen könnyen tudunk segíteni- mondta a hóvirág.
Egyet füttyentett és a cinegék mind odasorakoztak a közeli fák ágaira.
– Kedves cinegék – kezdte a hóvirág. – vigyétek el a hírt az erdő minden vadvirágának, hogy a nyulak nagy bajban vannak! Nincs festékük a tojásfestéshez, ezért mindenki adjon egy kevéskét a saját készletéből.
A cinegék azonnal szétszéledtek és kisvártatva meg is érkeztek a festékekkel tele kis nyírfacsuprokkal. A hóvirágok fehér és zöld festéket küldtek, a kővirág szép világoskéket, a tőzike fehéret, a kankalin sárgát. Festék már volt elég, csak az ecset hiányzott. Ekkor megszólalt a fűzfabokor, aki eddig csendesen nézte a nagy sürgés-forgást.
– Adok én neked ecsetet, amennyi csak kell! Itt vannak a barkáim, nagyon szépen lehet velük festeni. A közelben álló szomorúfűz is megszólalt:
– Én is adok vesszeimből, fonjatok belőle kosarat, hogy legyen miben hazavinni a sok festéket és barkát!
El is készült a kosár, és Nyúl anyó boldogan vitte haza az erdő adományát. Otthon nagy lett az öröm. Azonnal munkához is láttak. Még soha ilyen szép hímeseket nem festettek a nyulak. El is készültek időre. Amikor a festéssel végeztek, szomorúfűzvesszőből sok-sok apró kosárkát fontak, ezekbe rakták a tojásokat és elrejtették vasárnap hajnalban a kertek bokrai alá.
Milyen nagy volt az öröm, mikor kora reggel a kislányok kiszaladtak a kertbe és a bokrok alatt megtalálták a fűzfakosárkákba rejtett csodaszép hímes tojásokat! Másnap, húsvét hétfőn a locsolódó legénykék is ámulva nézték a különös fényben játszó remekműveket. Sokáig találgatták, hoyg az idén miért ilyen különlegesen szépek a tojások. A titkot azonban csak a nyulak, az énekesmadarak és a vadvirágok tudták. azt, hogy igazán szépet csak a szeretet, a megértés és az összetartás tud alkotni, s hogy mindez az erdő ajándéka.
Igyártó Zita: Az erdő ajándéka
Igyártó Zita: Az erdő ajándéka
Mese kategóriák: