Hol volt, hol nem volt, egy vidám óvodában, ahol a gyerekek szívesen jártak minden nap, közeledett a karácsony ünnepe. Az óvónénik már hetekkel korábban készülődtek: díszítették a termet, készítettek kézműves alkotásokat, és összegyűjtötték a legszebb karácsonyi meséket. A gyerekek pedig izgatottan várták az ünnepet, hiszen ilyenkor különleges programok és meglepetések várták őket.
Az egyik reggelen az óvodába érkezve a kicsik észrevették, hogy a folyosón egy hatalmas adventi koszorú áll, rajta négy gyertya. – Nézzétek, itt az első gyertya! – kiáltotta lelkesen Zsófi, a kis tündéri lány, aki mindig kíváncsi szemmel figyelte az eseményeket.
– Igen, és mindjárt meggyújtjuk! – válaszolta az óvónéni, miközben a gyerekek köré gyűltek. – Minden vasárnap meggyújtunk egy gyertyát, és mesélünk nektek egy-egy karácsonyi történetet.
A gyerekek izgatottan várták a mesét, amikor a csoportszoba ajtaja kinyílt, és a kisfiú, Bence, aki szívesen segített a többieknek, belépett egy nagy dobozzal. – Nézzétek, hoztam egy nagy karácsonyi díszdobozt, tele színes gömbökkel és csillagokkal! Segítsetek felakasztani őket a fára! – kérte mosolyogva.
Mindenki lelkesen segített, és hamarosan az óvodai karácsonyfa ragyogóan csillogott a díszektől. Amikor végeztek, az óvónéni leült a gyerekek közé, és elkezdte mesélni a karácsonyi történetet. – Egyszer volt, hol nem volt, egy kis faluban élt egy fiú, aki nagyon szerette a karácsonyt, de azon az évben valami különleges történt vele…
A mese során a gyerekek figyelmesen hallgatták, miközben a történetben a fiú egy elvarázsolt hóember segítségével fedezte fel a karácsony igazi üzenetét: a szeretetet és az összetartozást. Amikor a mese véget ért, Zsófi felkiáltott: – Én is szeretnék hóember lenni, hogy segítsek másoknak!
A következő napokon a gyerekek együtt készítettek hóembereket papírból és vattából, és még egy kis karácsonyi vásárt is szerveztek az óvodában, ahol mindenki hozott egy apró ajándékot, hogy meglepjék egymást. Bence pedig hirtelen egy kis aggódó hangot eresztett meg: – Ugye eljön a Mikulás is hozzánk? – kérdezte szélesen kinyílt szemekkel.
– Természetesen! – válaszolta az óvónéni. – De tudjátok, a Mikulás csak akkor jön, ha mindenki jó volt egész évben, és segített másokon.
Ekkor Anikó, a csoport legkisebb tagja, odaszaladt Bencéhez, és megszorította a kezét. – Ne aggódj, Bence! Mi mindannyian jók vagyunk, és segítünk egymásnak!
Így telt a várakozás napja, és egyszer csak megérkezett a Mikulás. A gyerekek boldogan énekeltek neki karácsonyi dalokat, és mindenki kapott egy kis csomagot. Amikor a Mikulás elment, a gyerekek összeültek, és megbeszélték, hogyan készítik el a karácsonyi ajándékokat a családjuknak.
– Én anyukámnak festek egy képet – mondta Zsófi.
– Én apukámnak egy csillagot fogok ragasztani – tette hozzá Bence.
Mindenki lelkesen készítette az ajándékokat, és a napok hamar elszálltak a készülődésben. Egy reggel azonban, amikor az oviban gyülekeztek, az ablakon túl hatalmas hóesés kezdődött. A gyerekek kint álltak az ablaknál, és csillogó szemmel nézték, ahogy a hópelyhek lassan belepi a játszóteret.
– Milyen csodálatos! – sóhajtotta Zsófi. – Most igazán igazi téli karácsony lesz!
– Szerintetek a hóemberünk életre kelne egy ilyen nap? – kérdezte Bence. A többiek kacagtak és bólintottak, hiszen a mese óta mindig arról álmodoztak, hogy egyszer egy valódi hóember segít nekik.
Az óvónéni mosolyogva javasolta: – Akkor menjünk ki együtt, és építsünk egy nagy hóembert, aki vigyáz majd ránk az ünnepek alatt!
Kint a hóban izgatottan gyúrták a hógolyókat, nevetve gördítették össze azokat, míg egy hatalmas, barátságos hóember állt előttük. Szemét szénszemekből rakta össze Bence, az orrát pedig egy nagy, narancssárga répa tette teljessé. A hóember felé fordulva így szóltak:
– Vigyázz ránk, kedves hóember, és hozd el a karácsonyi csodákat!
Hirtelen a hóembert egy lágy szél simogatta, és a gyerekek szinte hitték, hogy a mese életre kelt. Aznap este Zsófi alig tudott elaludni, annyira izgatott volt. Álmában a hóember meg is jelent előtte, és ezt mondta neki:
– Légy mindig kedves és segítőkész, mert ez a legnagyobb varázslat. A szeretet sosem múlik el, és ha megosztod másokkal, az csodákat terem.
Reggel, mikor felébredt, eldöntötte, hogy még jobban figyel majd a barátaira, és segít mindenkin, aki csak bajban van. A karácsony közeledtével az óvoda megtelt még több nevetéssel, öleléssel és jó szándékkal.
Az ünnepi műsor alatt a gyerekek előadták a tanult dalokat és verseket, majd együtt énekelték a jól ismert karácsonyi dalokat. Az óvónéni pedig mosolyogva nézte a csillogó szemű gyerekeket, akik egymásnak segítve töltötték ezt a különleges időszakot.
– Ez volt az eddigi legszebb karácsony az oviban! – mondta Bence, miközben a többiek helyeslően bólogattak.
– Igen, mert a karácsony nem csak az ajándékokról szól, hanem a szeretetről és a barátságról – tette hozzá Zsófi.
Amikor az ünneplés véget ért, a gyerekek még egyszer kimentek a hóemberükhöz, hogy elköszönjenek tőle. „Köszönjük, hogy vigyáztál ránk!” – mondták egyszerre, és a hóember mintha még egyszer megmozdult volna a hideg szélben.
Az ünnep békéjével és a gyerekek boldog kacagásával zárult a karácsony az óvodában, melyre mindenki szívesen emlékezett még sokáig. Azóta is minden évben újra és újra elmesélik egymásnak ezt a különleges karácsonyt, melyben a szeretet és az összetartozás volt a legnagyobb ajándék.
Így hát a karácsony az óvodában mindig varázslatos volt, tele melegséggel, kedvességgel és a kis gyerekek szívéből fakadó igazi szeretettel. Mert hol volt, hol nem volt, a szeretet mindenhová eljutott, még a legkisebbek szívébe is.
