Egy különös történet kezdete: Ki az a lány?
Volt egyszer egy kicsi faluban egy még kisebb ház, ahol egy kislány lakott édesanyjával és két testvérével. A kislányt Annának hívták, és mindenki úgy tartotta, nagyon kíváncsi, álmodozó teremtés. Anna szerette a virágokat, szerette a madarakat, a nyári záporokat, de mindenekelőtt szerette a kérdéseket. Olyan kérdéseket, amiket mások sosem tettek volna fel. Egyik reggel, mikor a Nap csak félénken kukucskált be az ablaka mögé, Anna nagyot sóhajtott.
– Édesanya, szerinted hány esőcsepp hullik le egy viharban?
Az édesanyja elmosolyodott.
– Talán annyi, mint ahány csillag van az égen, kicsi lányom – felelte, s megsimogatta Anna haját.
A vihar előtti csend: Az esőcseppek varázsa
Aznap délután, sűrű, sötét felhők gyűltek össze a falu fölött. A ház előtt a fák levelei susogtak, a madarak elbújtak. Anna az ablakhoz ült, és figyelte, ahogy az első csepp koppan a virágcserépen.
– Most kezdődik – suttogta, s izgatottan pislogott.
Aztán megérkezett a zápor. Mintha az ég minden könnye egyszerre hullott volna alá. Anna úgy érezte, valami különleges történik. Csak ő, csak most, csak itt!
Gyermeki kíváncsiság és a számolás ötlete
Anna hirtelen felugrott.
– Meg fogom számolni az esőcseppeket! – kiáltotta.
A testvérei csak nevettek.
– Ez lehetetlen! – kiáltották egyszerre.
De Anna nem adta fel. Fogott egy fehér papírlapot, kiült a verandára, és elkezdte számolni, ahogy a vízcseppek egymás után hullottak a papírra. Egy, kettő, három… Hamar rájött, hogy sokkal gyorsabban esik az eső, mint ahogy számolni tudna.
A lehetetlen küldetés: Esőcseppek megszámlálása
Anna nem tágított. Papírlapról kavicsra, kavicsról vödörvízre váltott, mindent kipróbált, hogy megtudja, hány csepp hullik le. Közben végig számolt hangosan: ötvenhat, ötvenhét, ötvennyolc…
Hamarosan már nem csak az esőcseppeket, hanem a mosolygó arcokat is számolta, akik kíváncsian lesték bátorságát.
A szomszéd néni átkukkantott a kerítésen.
– Mit csinálsz, Anna? – kérdezte.
– Megszámolom az esőcseppeket! – felelte Anna, s büszkén mutatta a nedves papírt.
A néni elmosolyodott.
– Akkor te vagy a legkitartóbb kislány, akit ismerek!
Hogy számolhatók meg az esőcseppek valójában?
Az eső csak erősödött, Anna pedig egyre fáradtabb lett. Hamarosan érezte, hogy nem tudja követni a cseppeket.
– Anya, ez nagyon nehéz – vallotta be később.
Az anyukája megölelte.
– Vannak dolgok, amiket nem lehet megszámolni, kicsim. De az, hogy megpróbáltad, azt mutatja, hogy bátor vagy és kíváncsi.
Anna elgondolkodott: vajon tényleg minden számolható? Vagy néhány dolog titok marad, amit csak érezni lehet?
Barátok, család és kételyek: Ki hisz neki?
Másnap Anna elmesélte a barátainak, mi történt.
– Sikerült megszámolni az összes esőcseppet? – kérdezték.
– Nem. De minden cseppben láttam valami szépet. Az egyik csillogott, a másik elgurult, a harmadik odatapadt az orromra! – mesélte nevetve.
A testvérei tovább nevettek, de már nem csúfolták. Inkább büszkék voltak, hogy Annának ilyen bátor és különös ötlete támadt.
Az eső utáni felismerés: Mit tanult a lány?
A vihar elült, az ég kitisztult, a falu ismét csendbe borult. Anna a kertben állt, a napsütés felmelegítette az arcát.
Ekkor megértette: nem minden kérdésre kell választ találni. Néha az a legfontosabb, hogy elinduljon az úton, kipróbálja, amit szeretne, s közben megtanulja, mennyi szépség van a világban. Az esőcseppek megszámlálhatatlanok – de ahány csepp, annyi öröm, mosoly és szeretet is létezik.
A lány történetének üzenete: Álmok és kitartás
Anna meséje az egész faluban ismertté vált. Mindenki tudta, hogy ő volt az a lány, aki megszámolta az esőcseppeket – vagy legalábbis megpróbálta.
A történet megtanította mindenkinek, hogy sosem szabad feladni, még akkor sem, ha valami lehetetlennek tűnik. Mert a szeretet, a kíváncsiság, a bátorság és a kitartás mindig elvezet valami csodálatoshoz.
Így volt, igaz volt, mese volt! Vagy talán nem is volt igaz, de ilyen meséket szeretnénk hallani és mesélni újra meg újra.
