Egy különös manó a rengeteg mélyén
Egyszer volt, hol nem volt, egy sűrű, zöld rengeteg mélyén élt egy különös manó. Úgy hívták, hogy Pötyi. Pötyi nem volt olyan, mint a többi manó, akik serényen dolgoztak reggeltől estig; ő inkább szeretett a puha mohán heverészni, felhőket nézegetni, vagy csak hallgatni a madarak énekét.
Miért nem szeretett dolgozni a manó?
Pötyi sosem értette, miért kell annyit dolgozni. „Hiszen olyan jó lustálkodni, miért kellene mindig valamit csinálnom?” – gondolta magában. Ha a többi manó gyűjtötte a bogyókat, vagy javította a házikókat, Pötyi inkább elbújt a bokrok mögé és álmodozott. Egy nap a barátja, Lili kérdezte tőle:
– Pötyi, nem jössz segíteni nekünk?
– Ó, inkább most pihenek egy kicsit, majd holnap! – felelte Pötyi mosolyogva.
A manó napjai munka nélkül
Így teltek Pötyi napjai: hol a réten henyélt, hol a patakparton játszott az ujjával a vízben. Néha azért megpróbált hasznos lenni, de hamar elfáradt és inkább visszabújt a kedvenc bokrába. A többi manó közben befejezte a napi munkát, és esténként vidáman mesélték egymásnak, mit alkottak aznap.
A falubeliek véleménye és tanácsai
Egy este, amikor a nagy fa alatt összegyűltek a manók, az öreg Bodza bácsi így szólt:
– Pötyi, mindenki dolgozik, hogy szép legyen a falu. Ha soha nem segítesz, te is lemaradsz a közös örömökről!
Pötyi vállat vont, de a szíve mélyén egy kicsit elszomorodott. Lili megsimogatta a vállát:
– Gyere, próbáld ki egyszer, milyen jó együtt dolgozni!
Pötyi azonban másnap is inkább a lustaságot választotta.
Egy váratlan találkozás a tisztáson
Egyik délután, amikor a nap melegen sütött, Pötyi a tisztáson heverészett, amikor egy apró, síró őzsutát vett észre.
– Mi a baj, kicsi őzike? – kérdezte.
– Elveszítettem anyukámat, és nem tudok hazamenni – szipogta az őzike.
Pötyi először bizonytalanul nézett, de aztán valami különös érzés fogta el.
– Ne félj, segítek neked! – mondta határozottan.
Elindultak együtt az erdőben, keresve az anyukát. Pötyi fáradt lett, de nem adta fel, hisz most nem maga miatt sétált, hanem segíteni akart.
Hogyan változtatta meg életét az új barát?
Naplementére meg is találták az őzike anyukáját. Az őzanya hálásan nézett Pötyire:
– Nagyon köszönöm, hogy segítettél a kicsikémnek!
Pötyi szíve megtelt melegséggel. Rájött, hogy milyen jó érzés volt segíteni másoknak. Aznap este Lilihez sietett, hogy elmesélje, mi történt:
– Képzeld, segítettem egy elveszett őzikének, és most annyira boldog vagyok!
Lili mosolyogva mondta:
– Látod, mennyire jó érzés együtt lenni és segíteni!
A lustaság ára és a tanulságok
Pötyi ettől a naptól kezdve már nem heverészett egész nap. Néha még kifeküdt a napra, de inkább segített a falubelieknek. Ha valaki elesett, Pötyi odasietett. Ha bogyót kellett szedni, Pötyi szorgosan dolgozott. Rájött, hogy a lustaság néha kellemes, de a segítség, a közös munka és a barátság sokkal nagyobb örömöt ad.
Végül mégis megtalálta a helyét
Pötyi végül a falu egyik legkedvesebb manója lett. Sokan fordultak hozzá tanácsért, vagy csak egy kedves szóra. Már nem félt a munkától, hiszen tudta, hogy mindig segít valakinek, és ettől boldogabb lesz ő maga is. Így hát a manók falujában mindenki szerette Pötyit, aki megtanulta: a szeretet, a jóság és az összefogás teszi igazán széppé az életet.
Így volt, úgy volt, lehet, hogy nem is volt – de az biztos, hogy ez egy igazán szép mese volt!
