A csillagfényes álarcosbál varázslatos története
Egyszer volt, hol nem volt, egy messzi-messzi vidéken, egy kerek erdő közepén, ahol a fák lombjai úgy csillogtak, mintha apró csillagok ragyogtak volna bennük. Ezen az estén minden fa, minden bokor és minden kis virág izgatottan sugdolózott, mert a tündérek országa egy különleges ünnepre készült. Aznap este tartották a csillagfényes álarcosbált.
Ahogy lement a nap, és az erdő sötétbe borult, apró fények kezdtek kigyúlni a fatörzseken. A tündérek szorgalmasan rakták fel a csillagfényű lámpásokat, amik a világűrből hullott apró csillagokból készültek. Az egész tisztás úgy ragyogott, hogy még a leghidegebb szívű mókus is elfelejtett mogyorót gyűjteni, és tátott szájjal bámulta a fényáradatot.
A helyszín és dekoráció: fények és ragyogás éjszakája
A bál helyszíne egy hatalmas öreg tölgyfa alatt volt, amelynek ágaira csillagfényű girlandok voltak tekerve. Mindenhol illatos virágfüzérek, selyem szalagok és szikrázó kövecskék díszítették a tisztást. Az erdei állatok segítettek a díszítésben: a nyuszik szalvétákat hajtogattak levelekből, a sünik apró bogyókat gurítottak a tündéreknek, a madarak pedig égi énekükkel varázsolták el a vendégeket.
Az egész éjszaka olyan volt, mint egy álom. Az égbolt tele volt csillagokkal, amik mintha kíváncsian hunyorogtak volna le a bálra. Az erdő közepén a bálterület fényárban úszott, és mindenki tudta, hogy ez lesz az év legszebb estéje.
Kik vettek részt a bálon, és milyen álruhákat viseltek?
A bálra mindenki hivatalos volt, aki szerette a jóságot és a szeretetet. Ott volt a kis Cili tündér, aki aranyszínű szirmokból készült ruhát viselt, és a fején ezüst ágacskából készült álarc csillogott. Mellette pattogott Pufi, a legkedvesebb kis mókus, aki dióhéjból készített álarcot húzott az arcára, hogy alig ismerték fel a barátai.
Köztük táncolt Bodza, a bölcs bagoly, aki tollakból font kalapot és fürge léptekkel suhant az éjszakában. Ott voltak a virágtündérek is, mindegyik más-más színű szirmokba öltözve, és mindenki próbálta kitalálni, ki rejtőzik a szivárványos álarcok mögött.
Az est fénypontja azonban egy kisfiú volt, akit Bencének hívtak. Ő az emberek világából érkezett, és egy varázslatos estére lehetősége nyílt, hogy a tündérek közt ünnepeljen. Bence egy csillámos köpenyt kapott, és a tündérek készítettek neki egy holdfényből font álarcot.
A legragyogóbb pillanatok és emlékezetes események
A bálon mindenki táncolt, énekelt, és finom gyümölcstortát majszolt. Egyszer csak a holdfényben megjelent egy szomorú kis egér, akit senki sem ismert. Senki nem tudta, hogy ki lehet, mert olyan szépen csillogott az álarca, hogy mindenki csak csodálta. De az egér szomorúan üldögélt a bálterület szélén, és senki nem táncolt vele.
Bence vette észre először. Odalépett hozzá, és kedvesen megszólította:
– Szia, szeretnél táncolni velünk?
Az egér először meglepődött, de aztán elmosolyodott, és bátortalanul Bence kezét fogta. Amint együtt táncoltak, a többi vendég is csatlakozott hozzájuk, és az egész bálon mindenki együtt körtáncot járt. A kis egér elmesélte, hogy a közeli rétről érkezett, és sosem hívta meg még senki bálba. Most azonban, Bence jóságának köszönhetően, barátokra lelt.
A bál végén mindenki levette az álarcát, és mindenki felismerte egymást. Az erdő lakói megtanulták, hogy a legfontosabb dolog nem az, hogy milyen álarcot viselünk, hanem az, hogy mindenkit szeretettel fogadjunk. Az este végén Bence is elköszönt, és tudta, hogy örökre emlékezni fog erre a varázslatos éjszakára.
Hogyan él tovább a csillagfényes álarcosbál emléke?
A bál emléke sokáig ott ragyogott az erdőben. Minden évben újra megrendezték, és mindig megemlékeztek arról, amikor Bence és a kis egér barátai lettek. Azóta mindenki tudja, hogy a szeretet, a jóság és a nyitott szív a legszebb álarc, amit valaha is viselhetünk.
Így volt, így nem volt, ez bizony egy mesés történet volt!
