Az unikornis titka: miért tüsszentett állandóan?
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csillámló rét szélén egy különleges unikornis, akit Lorának hívtak. Lora nem volt olyan, mint a többi unikornis. Mindig, de tényleg mindig tüsszentett. Ha sütött a nap, tüsszentett. Ha esett az eső, tüsszentett. Sőt, még akkor is, amikor csak elmélyülten nézte a felhőket, hirtelen megcsiklandozta az orrát valami, és hatalmasat tüsszentett.
A többi unikornis nem értette, miért tüsszent Lora ennyit. Néhányan aggódtak, másokat inkább nevetésre késztetett. De Lora nagyon szerette volna tudni, mi lehet a tüsszögés oka. Vajon valami baja van, vagy valami titkos üzenetet rejt minden egyes tüsszentése?
Egy különleges nap az erdőben: találkozás Lorával
Egy nap, ahogy Lora a fák között sétálgatott, meglátott egy kismadarat, aki épp egy bokorban próbált elbújni a szél elől. Lora vidáman odaköszönt:
– Szia, kismadár! Miért bújsz el a bokorban?
A kismadár kicsit megijedt, de aztán amikor látta, hogy Lora kedves, előbújt.
– Szia, Lora! Csak egy kicsit fázom, és itt melegebb van.
Ebben a pillanatban Lora orrát megcsiklandozta egy pihécske, ami a madár tollából szállt le, és máris elhangzott egy hangos „Hapci!”
A kismadár felnevetett.
– De hisz te mindig tüsszentesz! Nem félsz, hogy így mindenki meghall?
Lora szomorúan lehajtotta a fejét.
– Dehogyis nem, de nem tudom megállítani. Szeretném végre megtudni, miért történik ez velem.
Barátok segítsége: a tüsszögés nyomában
A hír gyorsan elterjedt az erdőben, és nem sokkal később Lora körül már ott gyülekeztek a barátai: Mici a mókus, Berci a nyuszi és Tibi a teknős.
– Szerintem allergiás vagy a virágporra! – mondta Mici, miközben egy marék mogyorót rágcsált.
– Vagy talán a fák kérgére! – tippelte Berci.
Tibi a teknős viszont csak lassan bólintott.
– Mi lenne, ha együtt keresnénk a választ? – javasolta.
Így hát útra keltek. Bejárták a rétet, megvizsgáltak minden bokrot, virágot, de Lora mindenütt csak tüsszentett.
A varázslatos megoldás keresése az unikornisnak
Már majdnem feladták, amikor a rét végén, egy nagy fa tövében, egy öreg bagoly ült. Ő volt az erdő minden titkának tudója.
– Jó napot, Bagoly bácsi! – köszöntötte Lora. – Segítene megtalálni, miért tüsszentek állandóan?
A bagoly komoly arccal ránézett Lorára, majd halkan így szólt:
– Néha az orrunk csak azért tüsszent, hogy valami kijusson, amit nem szeretnénk bent tartani. De az is lehet, hogy a szívedben van valami, ami kijutni vágyik.
– Mire gondol? – kérdezte Lora csodálkozva.
– Talán túl sok jóság van benned, amit még nem adtál tovább! Próbáld meg jobban megosztani másokkal a szereteted!
Lora gondolkodott egy kicsit, aztán elhatározta, hogy segít mindenkinek, akinek csak tud.
Aznap megosztotta az uzsonnáját Micivel, segített Bercinek répát szedni, elvitte Tibit egy tóhoz úszni, és még a kismadarat is betakarta egy szép levéllel, hogy ne fázzon.
Hogyan változott meg Lora élete a kaland után?
Ahogy telt-múlt az idő, Lora egyre kevesebbet tüsszögött. A rét lakói észrevették, hogy Lora mosolygósabb, boldogabb lett, és mindenkihez kedves volt. Ha néha-néha mégis tüsszentett, már nem bánta – hiszen tudta, ettől még ő ugyanaz a szeretetteljes unikornis marad.
Egy napon azt mondta a barátainak:
– Azt hiszem, a szeretet tényleg segít! Jó dolog, ha megosztjuk másokkal, amink van – még a tüsszentésünket is!
A barátai együtt nevettek és örültek, hogy Lorával minden nap csodás kaland.
Így hát, aki arra járt a réten, hallhatta néha Lora vidám tüsszentését, de mindenki tudta, hogy ez már nem baj, hanem a szeretet jele.
Így volt, igaz volt, ez volt a mese!