Egy különleges béka álma: csillagok után vágyódva
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy pici, zöld béka, akit Fricinek hívtak. Frici nem olyan volt, mint a többi béka, akik egész nap csak a tavacska hűvös vizében lubickoltak vagy legyek után ugrándoztak. Frici álmodozó béka volt. Szeretett a tó partján ücsörögni, és esténként a csillagokat nézni az égen.
Egyik este, amikor a nap már lebukott a fák mögé, Frici a tóparti kövön üldögélt. – Milyen szépek ezek a csillagok! – sóhajtotta. – Bárcsak össze lehetne őket gyűjteni, és elvinni haza! Akkor mindig velem lennének, és sosem félnék a sötétben.
A tóparti éjszaka: az első csillag felfedezése
Ahogy Frici sóhajtozott, egy apró, fényes pont hullott le az égről, és éppen a vízbe pottyant. – Jaj, egy csillag! – kiáltotta Frici, és nagyot ugrott utána. A víz alatt megtalálta az aranyló, csillogó kis kavicsot, amit a holdfény is megcsodált.
- Ez az első csillagom! – lelkendezett Frici, és óvatosan vitte ki a partra. A hold fénye még jobban beragyogta a kavicsot, ami most már Frici különleges kincse lett.
Barátok segítsége a csillaggyűjtés kalandjában
Másnap Frici boldogan újságolta barátainak, a tücsöknek, a vízipóknak és a kis halnak: – Nézzétek, egy igazi csillagot találtam! Most már gyűjteni fogom őket, hogy mindig világos legyen nálam!
A tücsök csodálkozva nézte a kavicsot, majd így szólt: – Talán én is segíthetek neked keresni még ilyen csillagokat! A vízipók is bejelentkezett: – Én a víz alá tudok bújni, hátha találok még ilyen fényes köveket.
Így indultak útnak együtt, a tó minden zegzugát bejárták. Mindenki segített Fricinek: a tücsök fülelt, hátha hallja, ha egy újabb csillag pottyan a vízbe, a vízipók a kavicsok között kutatott, a kis hal pedig a mélyebb vizeket nézte át.
Megpróbáltatások és tanulságok a csillagvadászatban
Egy nap, amikor már három fénylő kincset gyűjtöttek össze, Frici egyedül indult útnak, mert úgy érezte, hogy most már elég ügyes. Ahogy ment, ment, egyszer csak megszólította egy öreg teknős.
Mit cipelsz ott, kis béka? – kérdezte a teknős.
Csillagokat! – felelte büszkén Frici. – Azért gyűjtöm őket, hogy mindig világos legyen körülöttem.
A teknős lassan bólintott. – Az igazi fény a szívedben van, nem a kövekben, kis barátom. Az is fontos, amit adsz másoknak, nem csak az, amit összegyűjtesz.
Frici elgondolkodott. Vajon tényleg boldogabb lesz attól, ha sok csillogó kavicsot gyűjt? Visszafordult, és elhatározta, hogy megosztja a kincseit barátaival.
A béka boldogsága: mit jelent igazán a kincs?
Másnap Frici a tó partján várta barátait. – Nézzétek, mindegyikőtöknek hoztam egy csillagot! – mondta, és átnyújtotta a kavicsokat a tücsöknek, a vízipóknak és a halnak.
A barátok nagyon örültek. – Köszönjük, Frici! – mondták boldogan. – Sokkal szebb így a világ, ha megosztjuk egymással a kincseinket.
Frici szíve megtelt melegséggel. Rájött, hogy a csillagok szépsége akkor a legnagyobb, ha másokkal együtt nézhetik, és a boldogság igazi kincse a szeretet, amit egymásnak adhatnak.
Így volt, igaz is volt, talán igaz sem volt, de ez bizony egy ilyen mese volt!
