Egy magányos béka a tó partján
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis zöld béka, akit Fricinek hívtak. Frici egy széles, csillogó tó partján lakott, ahol a nádasok között ugrándozott nap mint nap. Minden reggel a nádas susogására ébredt, és figyelte, ahogy a nap fénye megcsillan a vízen.
Bár a tó tele volt halacskákkal, vízi bogarakkal és más békákkal, Frici gyakran magányosnak érezte magát. Néha hallgatta, ahogy a többi béka vidáman brekeg, de ő valahogy sosem találta a helyét közöttük.
Vágy a társaságra: miért keresett szeretetet?
Frici minden nap arról álmodott, hogy lesz egy igaz barátja, akihez mindig fordulhat. Irigyelte a többi állatot, akik együtt játszottak, vízbe csobbantak, vagy csak üldögéltek egymás mellett a napon. „Miért nincsen nekem barátom?” sóhajtotta Frici egyik reggel.
Ahogy a tóparton ült, gondolatai messze kalandoztak. Szerette volna, ha valaki megosztja vele az élményeit, ha valakinek elmondhatja, mennyire jó érzés egy ugrás után belecsobbanni a hűs vízbe. „Talán, ha bátrabb lennék, könnyebben barátokra találnék” – gondolta magában.
Váratlan találkozás: új barátság hajnalán
Egy nap, amikor Frici a tóparti kavicsokat nézegette, hirtelen egy különös hangot hallott. „Hapcí!” – tüsszentett egy kis barna egér a nádas tövében. Frici odaugrott hozzá. „Segíthetek valamiben?” – kérdezte udvariasan.
Az egér kidörzsölte az orrát, és így szólt: „A nevem Millie. Véletlenül vízbe estem, és most nagyon fázom.” Frici gondolkodás nélkül odaugrott mellé, és egy nagy levelet hozott, hogy betakarja vele Millie-t. „Köszönöm, Frici vagyok, lakhatnék nálad egy kis ideig, amíg felmelegszem?” kérdezte az egér félénken.
„Persze, szívesen látlak!” – mosolygott Frici. Így hát Millie beköltözött Frici mellé a nádasba, és ettől a pillanattól kezdve már nem voltak egyedül.
A bizalom építése: kihívások és tanulságok
Az első napokban Frici aggódott. Vajon szereti-e majd őt Millie? Vajon jól kijönnek-e majd egymással? Egy reggel Frici túl korán ugrott a vízbe, és pár csepp víz Millie szőrére fröccsent. Millie ijedten összerázkódott. „Bocsánat,” mondta Frici szomorúan. „Nem akartam megijeszteni.”
Millie elmosolyodott. „Nem baj, csak ritkán találkozom békákkal. Tanuljuk meg, hogyan vigyázzunk egymásra!” Ezután igyekeztek jobban figyelni a másikra. Frici mindig előbb szólt, mielőtt a vízbe ugrik, és Millie is megmutatta Fricinek, hogyan építsenek közösen kis rejtekhelyet, ahol mindketten biztonságban érezhetik magukat.
A szeretet megtalálása: a béka boldogsága
Ahogy múltak a napok, Frici és Millie egyre jobb barátokká váltak. Együtt gyűjtöttek finom rovarokat, nézték a csillagokat éjszaka, és meséltek egymásnak régi történeteket. Frici végre megértette, hogy a szeretet nem más, mint odafigyelni a másikra, segíteni, ha bajban van, és elfogadni egymást olyannak, amilyenek vagyunk.
Egy este Frici így szólt: „Millie, sose gondoltam volna, hogy pont egy kis egér lesz a legjobb barátom.” Millie elmosolyodott: „A szeretet mindenhol ott lehet, csak észre kell vennünk! Te megtaláltad bennem, és én megtaláltam benned.”
Így Frici már sosem érezte magát egyedül. Tudta, hogy a szeretet ott van, ahol törődünk egymással, és ahol jó szó, ölelés vagy egy kis odafigyelés vár.
Így volt, úgy volt, talán igaz sem volt – de az biztos, hogy a szeretet és a jóság minden szívben ott lehet, csak meg kell nyitnunk hozzá az ajtót.
