A fénykoszorú hercegnője legendájának eredete
Egyszer, nagyon régen, egy varázslatos országban élt egy kedves kis hercegnő, akit mindenki csak így ismert: a fénykoszorú hercegnője. Azért hívták így, mert születése pillanatában egy különleges fénykoszorú jelent meg a feje fölött, amely csak akkor ragyogott igazán, amikor a hercegnő jókedvű volt, vagy amikor jót cselekedett. Az egész birodalom csodálattal figyelte, ahogy a kislány nőtt, és ahogy a fénykoszorú egyre szebben ragyogott.
Nagyanyja, az öreg királyné mesélte mindig: – Ez a fény a szeretet, a jóság és a bátorság jele, drága unokám! Mindig ügyelj arra, hogy szíved tiszta maradjon! – A kis hercegnő, aki Liliána névre hallgatott, mindig igyekezett a legkedvesebb lenni mindenkihez: a palota kertészeihez, az udvari bohóchoz, sőt, még az udvarban lakó kisegerekhez is.
Misztikus ereklyék és a fény jelentősége
Az országban sokféle kincs és ékszer volt, de a fénykoszorú volt mind közül a legkülönlegesebb. Sokan azt hitték, hogy varázserővel bír, de valójában a koszorú fénye csak a hercegnő szívéből fakadt. Minél kedvesebben viselkedett, annál szebben ragyogott a feje felett a fénykorona.
Egy napon messzi földről egy furcsa öregasszony érkezett a palotába, és azt mondta: – Hercegnő, a fénykoszorú ereje nem csak szép, hanem fontos is. Segíthetsz vele másokon, akiknek szüksége van rá! – Liliána megfogadta a tanácsot, és elhatározta, hogy segíteni fog mindenkinek, akinek csak tud.
A hercegnő útja: kalandok és próbatételek
Egy tavaszi reggelen Liliána különös hangokat hallott a palota kertjéből. A bokrok mögül egy aprócska mókus sírását hallotta. – Mi a baj, kisbarátom? – kérdezte kedvesen. – Eltűnt az anyukám, és félek! – felelte a mókus reszketve. Liliána nem habozott, hanem elindult, hogy megkeresse a mókus anyukáját.
Útja során találkozott egy szomorú pillangóval, akinek letört a szárnya. – Meg tudnád javítani a szárnyamat? – kérlelte. – Próbálkozom! – mondta Liliána. Óvatosan bekötözte a pillangó szárnyát egy selyemszalaggal, amit a hajából húzott elő. A pillangó mosolyogva repült tovább. Mindenhol, ahol Liliána segített, a fénykoszorú egyre fényesebben ragyogott.
Barátságok és ellenségek a királyi udvarban
A királyi udvarban nem mindenki kedvelte Liliánát. Ott volt például Nándor, a főminiszter, aki irigyelte a hercegnő szeretetét és a koszorú fényét. Egy nap, amikor Liliána a tó partján ült, odalépett hozzá Nándor. – Mit szólnál, ha nekem is lenne ilyen fénykoszorúm? – kérdezte. – A fénykoszorú csak annak ragyog, aki segít másokon és jó szívű – válaszolta Liliána.
Az udvarban azonban akadtak jó barátai is. Ott volt Sára, a kis cselédlány, aki mindig együtt játszott a hercegnővel, és segített neki felfedezni a palota titkos folyosóit. Együtt nevetgéltek, miközben újabb kalandokat találtak ki.
A fénykoszorú erejének titka és végső próba
Egy napon hírt hoztak: a közeli faluban elhervadtak a virágok, s az emberek szomorúak lettek. – Menj, Liliána, segíts nekik te is! – kérte a király. Liliána azonnal útnak indult, Sára és a mókus kíséretében. Útközben sűrű erdőn haladtak át, vihar tört ki. A hercegnő félt, de Sára bátorította. – Ne félj, a fényed vezet minket!
Végül megérkeztek a faluba. Liliána mindenkit megölelt, kedves szavakat mondott, és a fénykoszorúja olyan ragyogó lett, hogy a virágok is újra kivirágoztak. Az emberek boldogan énekeltek, s az egész ország megtanulta, hogy a fénykoszorú titka a szeretet, jóság és barátság.
Azóta, ha valaki segít a másikon, valahol egy piciny fény gyullad – talán nem látható, de mindenki szívében ott ragyog.
Így volt, igaz is lehetett, de az is lehet, hogy mégsem. Ez volt a fénykoszorú hercegnőjének meséje, ahol a szeretet és jóság mindig elnyeri jutalmát.
