Egy kis faluban, egy napon, különleges kiscica született. Bundája puha volt, mint a bársony, és a szemei olyan csillogóak, akár a legfényesebb csillagok az éjszakai égen. Azonban nem csak megjelenésében volt más, mint a többi kiscica. Már egészen apró korától kezdve szeretett énekelni. Amikor reggel felkelt, nem nyávogott, hanem egy vékony, csilingelő hangon dalolni kezdett.
A gazdája, Irmus néni, hamar észrevette ezt a különös szokást. Egyik reggel, miközben a kávéját kavargatta, meghallotta a cica első dalát.
– Jaj, de szépen énekelsz, kicsikém! – mondta nevetve, és megsimogatta a buksiját.
A cica elégedetten dorombolt, és még hangosabban dalolt tovább. A neve Mici lett, mert olyan szépen zengett a neve is, mint a dala.
Mici éneke nemcsak a házat töltötte be, hanem lassan a szomszédokat is elvarázsolta. Amikor Irmus néni kinyitotta az ablakot, a madarak elhallgattak, hogy meghallgassák a cica csodaszép énekét. Egy napon a kisfiú, Palkó, aki a szomszéd házban lakott, átjött.
– Hallottad, anyu, hogy zenél a cica? – kérdezte izgatottan Palkó.
Az anyukája mosolyogva bólintott, és azt mondta:
– Bizony, Mici éneke mindenkit jobb kedvre derít.
Egyre többen jöttek, hogy meghallgassák a dalos cicát. Nemcsak gyerekek, de felnőttek is, sőt még az öreg postás bácsi is megállt egy pillanatra a ház előtt.
De vajon miért szeretett énekelni ez a kis cica? Mici nagyon szerette a világot, és valahányszor valami szépet látott vagy érzett, dalban mondta el. Ha kisütött a nap, vidám dalt énekelt, ha esett az eső, csendes, lágy dallamot zümmögött. Egyszer, amikor Palkó szomorúan ült a kertben, Mici odament hozzá, és egy kedves, bátorító dalt kezdett el énekelni.
– Miért énekelsz mindig, Mici? – kérdezte kíváncsian Palkó.
– Mert a dal elmondja, amit a szívem érez – felelte Mici. – Szeretem, ha mások is örülnek.
Mici dalai összefogták a környék lakóit. A gyerekek együtt játszottak a kertben, és mindannyian megtanulták Mici kedvenc dallamait. Az egyik kislány, Rozi, egyszer azt mondta:
– Ha Mici énekel, minden baj elrepül!
Így történt, hogy amikor valaki szomorú volt, a többiek összegyűltek, és együtt hallgatták a dalos cicát. Az emberek megtanulták, hogy egy szép dallal sok rosszat el lehet felejteni, és a barátság is könnyebben szövődik, ha énekelnek együtt. Mici által a gyerekek barátok lettek, a felnőttek pedig többet mosolyogtak egymásra.
Egy napon nagy ünnepséget rendeztek a faluban, amit Mici énekével nyitottak meg. A közösség összegyűlt, mindenki hozott valamit: süteményt, virágot, játékot. Mici dala messzire szállt, még az erdő széléről is hallották az állatok. Az emberek együtt táncoltak, énekeltek, és mindenki jól érezte magát.
Azóta, ha valaki új költözött a faluba, mindig elmesélték neki Mici történetét, aki dalával szeretetet, barátságot és vidámságot vitt mindenkinek a szívébe. Mici megtanította a gyerekeket, hogy nem szabad félni kimutatni, amit érzünk, és hogy egy jó szó vagy egy szép dallam csodákra képes.
Így történt, hogy egy kis dalos cica összefogott egy egész közösséget, és mindenkit megtanított a szeretetre.
Így volt, igaz volt, talán mese volt.
