Dolly egy kicsi, barna fülű nyuszi volt, aki egy csendes erdei tisztáson lakott. Egy este, mikor a nap lebukott a fák mögött, és a sötétség lassan rátelepedett a világra, Dolly az ablakból nézte a fénylő csillagokat. Hirtelen egy csillag, amely eddig mindig messze ragyogott, egy fényes ösvényt húzott le az égről egészen a tisztásig.
Dolly szíve megdobbant az izgalomtól. Vajon hová vezet ez a különös csillagösvény? Ezt ki kell derítenem! – gondolta. Felvette a kedvenc kendőjét, és óvatosan kilépett az éjszakába. Az ösvény aranylóan világított a fűben, és hívogatta Dollyt.
Ahogy Dolly elindult, hamarosan különös hangokat hallott az út mentén. Egy apró sün, akit Cseresznyének hívtak, bukdácsolt ki a bokrok közül. – Szia, Dolly! Te is látod a csillagösvényt? – kérdezte. – Igen, Cseresznye – válaszolt Dolly mosolyogva –, együtt menjünk tovább!
Néhány lépéssel később egy bagoly suhant le egy ágról. – Jó estét, kis barátok! Hová siettek ilyen későn? – kérdezte kíváncsian. – Felfedezzük, hová vezet a csillagösvény! – felelte Cseresznye. A bagoly, akit Bodzának hívtak, egyetértően bólogatott, és csatlakozott hozzájuk.
Az út egy sötét, sűrű erdőbe vezetett. A barátok összebújtak, amikor félelmetes árnyak suhantak el a fák között. – Ne féljetek! – bátorította őket Bodza. – A sötétség nem bánt, csak a képzeletünk játékai.
Az ösvény mentén egy kis tóhoz értek, amelynek vizében a csillagok is visszatükröződtek. Ám a sekély víz túl széles volt, hogy átugorják. Dolly gondolkodott, majd így szólt: – Ha összefogunk, átléphetjük! Fogjuk meg egymás mancsát, és így együtt áthaladhatunk! Mindhárman összekapaszkodtak, és lassan, lépésről lépésre átjutottak a tavon. A túloldalon egy aranyszínű virág várt rájuk. Dolly óvatosan megérintette, mire az virágszirmokat hintett a csillagösvényre, és ezzel még fényesebbé vált az út.
Az erdő másik végén egy szomorú kis mókust találtak, aki egyedül üldögélt. – Miért vagy ilyen szomorú? – kérdezte Dolly kedvesen. – Elvesztettem az otthonomat, és nem tudom, merre menjek – sóhajtott a mókuska. – Ne félj, segítünk! – mondta Cseresznye. Együtt keresni kezdték a mókus otthonát, és hamarosan megtalálták a régi, odvas fát, ahol a mókuska lakott. A mókus hálásan ölelte meg új barátait.
Ahogy továbbhaladtak, az ösvény a felhők közé emelkedett, és Dolly úgy érezte, mintha repülne. A csillagok körülöttük táncoltak, és halk zene szólt a levegőben. – Nézzétek, milyen csodálatos! – kiáltotta Dolly. – Olyan, mintha a szeretet világítaná meg az utat! Bodza bölcsen bólintott. – A barátság és a jóság csodákat tud teremteni, még az égig is elvezethet!
Végül az ösvény lassan visszahajolt a tisztáshoz. Dolly, Cseresznye, Bodza és a mókuska boldogan értek vissza az erdei otthonukba. Mindannyian tudták, hogy ez a különleges kaland örökre összeköti őket, és hogy bárhová is vezet az élet útja, mindig ott lesz mellettük a barátság ereje.
Dolly boldogan nézett fel az égre. Már nem félt a sötéttől, hiszen tudta, hogy a csillagösvény titka nem más, mint a szeretet, a jóság és a közös célok keresése.
Így volt, igaz volt, tündérmese volt! A barátság, a kedvesség és az összetartás mindig segít, ha együtt haladunk az úton. És bár lehet, hogy a csillagösvény csak egy álom, a szeretet világa mindannyiunkban ott ragyog.
