Mikulás és az ezüstfenyő

Mikulás érkezése a havas erdőben

A havas erdő csendesen pihent a tél ölelésében. A fákon vastag hótakaró csillogott, és minden kis ág, minden bokor olyan volt, mintha porcukorral hintették volna meg. Az állatok halkan sétálgattak, féltek, hogy a hó roppanása megzavarja a békét. Ezen a különleges napon azonban valami egészen más történt.

A távolban csilingelés hallatszott, és piros ruhás, fehér szakállú alak tűnt fel a fenyők között. Ő volt Mikulás, akit mindenki ismert, és akit minden gyermek izgatottan várt. Nagy zsákját vidáman cipelte, és közben minden fenyőnek, minden madárnak barátságosan köszönt.

-Szervusz, kismókus! Jó reggelt, bagoly barátom! – szólt Mikulás nevetve, ahogy lépkedett a puha hóban.

Az ezüstfenyő legendája és varázsa

A havas erdő egyik szélén állt egy különleges fa, egy ezüstfenyő. Tűlevelei nem zöldek, hanem csillámló ezüstszínűek voltak, mintha csillagpor hullott volna rájuk. A legenda szerint ez a fa évszázadok óta őrzi az erdő szeretetét és jóságát.

Az állatok suttogva beszéltek róla.

-Tudod, miért ilyen szép az ezüstfenyő? – kérdezte egyszer a kisnyúl a rókától.

-Azt mesélik, akinek tiszta a szíve, és jót cselekszik, annak az ezüstfenyő ragyogóbbá válik – válaszolta a róka.

Így aztán mindenki titkon szerette volna látni, hogyan ragyog fel az ezüstfenyő a szeretet ünnepén.

Egy különleges találkozás története

Amikor Mikulás megérkezett az ezüstfenyőhöz, megállt, letette a zsákját, és elmosolyodott. A fa alatt egy kislány üldögélt, akit Anna-nak hívtak. Anna nem messze lakott az erdőtől, és gyakran járt ide, hogy az állatoknak morzsát szórjon, vagy csak beszélgessen velük.

-Szia, Anna! – köszönt rá Mikulás. – Hát te mit csinálsz itt ilyen korán?

-Szia, Mikulás! – felelte a kislány vidáman. – Azért jöttem, hogy segítsek az állatoknak meleg fészket készíteni. Tudod, a hideg télben sokkal nehezebb nekik.

Mikulás elismerően bólintott.

-Nagyon szép tőled, Anna. A szeretet és a gondoskodás mindennél fontosabb.

Ebben a pillanatban az ezüstfenyő elkezdett még fényesebben csillogni. Mintha apró csillagok gyúltak volna ki rajta.

Mikulás ajándéka: az ezüstfenyő üzenete

Mikulás odalépett a kislányhoz, és a fa egyik alacsony ágáról leszakított egy aprócska, csillogó tobozt.

-Ez az ajándékom neked, Anna. Az ezüstfenyő toboza különleges varázserővel bír. Ha megőrzöd, és mindig szeretettel fordulsz másokhoz, sosem fogod elfelejteni, mennyire fontos a jóság.

Anna csodálkozva nézte a kezébe adott tobozt.

-Köszönöm, Mikulás! Megígérem, hogy sosem felejtem el. Mindig segíteni fogok az állatoknak és a barátaimnak.

Az ezüstfenyő tovább ragyogott, és az egész erdő fénybe borult. Az állatok boldogan ugrándoztak a fa körül, és mindenki érezte, hogy a szeretet valóban csodákra képes.

Ünnepi hagyományok az ezüstfenyő körül

Azóta minden évben, amikor közeledett a tél, az erdő lakói összegyűltek az ezüstfenyő körül. A gyerekek dallal, az állatok mókázással, a felnőttek pedig finom süteménnyel ünnepeltek. Mindannyian tudták, hogy az ezüstfenyő fénye akkor ragyog igazán, ha mindenki szívében szeretet és jóság lakik.

A Mikulás is mindig visszatért, és megkérdezte Annától és a többi gyermektől:

-Sikerült-e ma is valami jót tenni?

A gyerekek ilyenkor boldogan mesélték el, hogyan segítettek másokon, hogyan osztották meg játékaikat, vagy hogyan vigyáztak az apró állatokra. Így lett az ezüstfenyő mindenki számára a szeretet és a jóság szimbóluma.

Hát így volt, igaz volt, vagy tán csak mese volt, de az ezüstfenyő fénye azt üzeni nekünk is: szeressük egymást, és tegyünk jót, amikor csak lehet.