A kis csillag, aki nem mert ragyogni

Egy félénk csillag története az éjszakai égbolton

Egyszer, nagyon messze innen, ahol az ég mindig sötétkék, élt egy aprócska csillag. Nem volt nagyobb egy borsószemnél, de a szíve meleg és érzékeny volt. A csillag neve Csillicska volt. Csillicska egész családja az éjszakai égbolton ragyogott minden este, de ő valahogy mindig félve bújt meg a sötétben.

Ahányszor eljött az este, a többi csillag már csillogott-villogott, mesét mondott az embereknek és világított a vándoroknak az éjszakában. De Csillicska minden este csak halkan sóhajtott, és a fényét elrejtette, nehogy valaki észrevegye.

Miért félt ragyogni a kis csillag a társai között?

Egyik éjszaka, amikor a csillagok különösen fényesen táncoltak, az egyik kíváncsi csillag odaszólt hozzá: „Miért nem ragyogsz, Csillicska? Hiszen olyan szép fényed lehetne!”
Csillicska lesütötte a szemét, és így felelt: „Félek, hogy ha ragyogni kezdek, kinevetnek majd a többiek, mert az én fényem halványabb, mint a tietek.”
A többi csillag meglepődött, de nem szóltak semmit, hiszen mindenki elfoglalt volt a saját tündöklésével.

Csillicska szomorúan nézett le a Földre, ahol a gyerekek és állatok békésen aludtak. „Bárcsak én is olyan bátor lennék, mint ők!” – gondolta magában.

Találkozás a Holddal: bátorító szavak a sötétben

Ahogy így búslakodott, egyszer csak odasiklott mellé a bölcs Hold. A Hold mindig figyelte a csillagokat, és jól ismerte minden gondjukat-bajukat.
„Miért vagy ilyen csendes, Csillicska?” – kérdezte kedvesen.
„Nem merek ragyogni, kedves Hold. Attól tartok, hogy az én fényem nem elég szép, vagy nem elég erős. Mi lesz, ha mindenki kinevet?”
A Hold mosolyogva válaszolt: „Minden csillag másként fénylik. Nincs két egyforma ragyogás az égbolton. Pont attól szép az ég, hogy mindenki a maga módján világít! Aki bátor és szívből ragyog, annak fénye mindig különleges lesz.”

Csillicska egy kicsit elgondolkodott. A Hold szavai melegséget öntöttek a szívébe, és úgy érezte, talán mégis megpróbálhatná.

A kis csillag első próbálkozásai a fényben

Aznap este, amikor mindenki elcsendesedett, Csillicska félszegen megpróbált egy aprócska sugárt küldeni az éjszakába. Nem volt erős fény, de valaki mégis észrevette. Egy kis bagoly felnézett az égre, és azt mondta: „Milyen szép új csillag jelent meg ma! Micsoda kedves, meleg fénye van.”

Csillicska szíve nagyot dobbant. Ha a bagoly örült a fényének, talán másoknak is tetszeni fog! Másnap este egy picivel bátrabban próbált világítani. Egy kislány, aki éppen az ablakánál üldögélt, felnézett, és suttogva mondta: „Ott egy új csillag, bizonyára ő vigyáz rám ma éjjel!”

Csillicska egyre büszkébb lett, és már alig várta az estét, hogy újra ragyoghasson.

Az önbizalom ereje: amikor végre ragyogni kezdett

Az idő múlásával Csillicska egyre fényesebb lett. Már nem törődött azzal, hogy a többi csillag mit gondol. Tudta, hogy az ő fénye máshogyan csillog, de attól még szép és fontos.
Egy este a többi csillag is odaszólt neki: „Olyan szép a fényed, Csillicska! Jó, hogy velünk vagy az égen!”
Csillicska boldogan válaszolt: „Köszönöm, barátaim. Megtanultam, hogy mindenkinek helye van az égbolton. A fényünk együtt a legszebb!”

Az éjszaka csendjében a csillagok együtt tündököltek. Csillicska már tudta: nem számít, mennyire fényes valaki – a szeretet és a bátorság a legfontosabb. Azóta minden este ragyogott, és fényével sok-sok álmot őrzött meg a világban.

Így volt, úgy volt, igaz mese volt! Talán nem is volt igaz, de tanulhattunk belőle: mindenki különleges, és a szeretet mindig segít bátornak lenni.