Hógolyófalva varázslatos éjszakája

Hógolyófalva felkészül a varázslatos éjszakára?

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy aprócska falu, valahol messze, a hófödte hegyek között. Úgy hívták, hogy Hógolyófalva. Ez a falu minden télen hófehér palástot öltött, mintha maga a tél is itt szeretett volna lakni. Egy különleges éjszaka közeledett, amelyet minden hógolyófalvi gyerek és felnőtt izgatottan várt: a Varázslatos Éjszaka.

A házak ablakaiban gyertyák gyúltak, a kéményekből füst kígyózott, s a gyerekek már délután csillogó szemekkel készülődtek. „Segíts összegyűjteni a díszeket!” kiáltotta Sári, a legkisebb lány, miközben kis öccsével, Marcival színes szalagokat kötöztek a falu főterére vezető fákra.

A felnőttek sem tétlenkedtek. Nénik és bácsik forró kakaót főztek, a pékségből fahéjas kalács illata szállt, és mindenki hozott valamit a közös asztalra. „Ez az éjszaka minden évben különleges” – mondta mosolyogva a falu öregje, Bodza néni. „Csupa-csupa csoda vár ránk!”

A hópelyhek tánca: az este első csodája

Ahogy bealkonyodott, s az első csillag is megjelent az égen, elkezdett hullani a hó. De ez a hó más volt, mint a többi: a hópelyhek táncolva, pörögve-szállva lepték el az utcákat, és ahol földet értek, aprócska fényben izzottak fel.

„Nézd, Marci, ezek a hópelyhek világítanak!” csodálkozott Sári. Marci odanyújtotta a kezét, és egy világító pelyhe megpihent a tenyerén, mintha meg akarná őt simogatni. „Talán a tél manói küldték nekünk” – súgta halkan.

Az egész falu ámulattal figyelte, ahogy a hó lassan betakar mindent. A fák, bokrok, háztetők, még a kerekes kút is csillogott a fénylő hókristályoktól. A gyerekek örömükben táncra perdültek, s a felnőttek is mosolyogva figyelték őket.

Titokzatos alakok bukkanak fel az utcákon

Ahogy az este tovább hömpölygött, hirtelen különös alakok jelentek meg a falu utcáin. Nem lehetett tudni, honnan jöttek – talán a közeli erdőből, vagy a havas hegyek felől. Volt köztük magas, szakállas manó, piros kabátos, csíkos harisnyás tündér, és egy kék sapkás, nevető hóember is.

„Jó estét, Hógolyófalva!” köszöntötte őket a hóember kedves hangon. „Azért jöttünk, hogy együtt ünnepeljünk veletek.” Sári bátortalanul megszólította a piros kabátos tündért: „Te tényleg varázsolni tudsz?” A tündér kacsintott, és egy pillanat alatt hóvirágokat rajzolt a hóba, amik valódi virágként illatoztak. Marci tapsolva nevetett, és a manók is vele tartottak. Mindenki egyre közelebb húzódott, hogy jobban lásson.

A falu főterén: ünnepi fények és mesék

A falu főterén már fényfüzérek csillogtak, a karácsonyfa csúcsán csillag ragyogott, s az asztalokon gőzölgött a kakaó és a sütemény. „Üljetek körénk, mesélek nektek egy történetet!” mondta Bodza néni, s mindenki letelepedett a puha hóba.

A manók is leültek, s néha-néha közbekérdeztek. „És mi történt azzal a kis nyuszival?” – kíváncsiskodott az egyik. „Hogyan segített a barátainak?” – tudakolta egy másik gyerek. Bodza néni türelmesen, szeretettel válaszolt. A történetek mind az összetartásról, a bátorságról és a jóságról szóltak, s ahogy a gyerekek hallgatták, észre sem vették, mennyire közel kerültek egymáshoz.

A varázslatos éjszaka fényében mindenki érezte: itt mindenki számít, mindenki fontos, és jó adni, jó szeretetet osztani.

Hajnalig tartó varázslat és közös öröm

Ahogy telt az éjszaka, a hópelyhek tánca nem maradt abba, a manók és tündérek pedig játékokat találtak ki: volt hógolyócsata, hóemberépítő verseny, sőt, még egy titkos kincskeresés is a havas kertben.

„Nézd csak, Marci, neked adom ezt a kis csillagot!” mondta az egyik tündér, s Marci boldogan vette át a fényesen ragyogó csillagot. „Köszönöm, de én is szeretnék adni valamit!” – felelte, s egy saját, kedves kavicsot nyújtott át a tündérnek. Így ment ez egész éjjel: adtak egymásnak, megosztották, amijük csak volt – játékot, mosolyt, ölelést, szeretetet.

Hajnalban a varázslatos vendégek elbúcsúztak. „Bármikor visszajövünk, ha szeretettel gondoltok ránk!” – mondták, és eltűntek a hópelyhek között. A gyerekek lassan álomba szenderültek, ám a varázslatos éjszaka emléke örökre a szívükben maradt.

Hát így volt, igaz is, mese is, talán sosem történt meg. De aki szereti a csodákat, az tudja: Hógolyófalva varázslatos éjszakája nem csak mese, hanem a szeretet, jóság és barátság ünnepe is.

Ez volt hát a mese: így volt, talán igaz, talán nem, de jó volt elmesélni!