A Mikulás elveszett manója és a hóban ragadt rénszarvas

Az északi sark csillogó haván túl, ahol a hópelyhek tánca örökké tart, egy kis manó, Pöttöm Pali, és a Mikulás egyik legbátrabb rénszarvasa, Villám, egy különleges küldetésre indult. Az volt a feladatuk, hogy egy titokzatos varázsharangot hozzanak vissza, amely nélkül a Mikulás szánja nem tudott repülni.

„Villám, biztos vagy benne, hogy erre kell mennünk?” – kérdezte Pali, miközben a szánkó mély nyomokat hagyott a friss hóban.
„Pali, érzem az irányt, bízz bennem!” – felelte Villám, miközben orrát a levegőbe emelte, hogy kifürkészze a szél illatát.

A nap már alacsonyan járt, és a jeges szél egyre erősebben süvített. Hirtelen a szán egy nagy huppanással megakadt. Villám megremegett, ahogy észrevette, hogy egy vastag hókupac alá szorult.

„Ó, Villám! Mi történt?!” – kiáltotta Pali rémülten, és azonnal odaugrott, hogy segítsen a rénszarvasnak kiszabadulni.
„Valami jeges csapda lehetett a hó alatt… Nem tudok mozdulni!”

Pali minden erejét bevetette, hogy kiszabadítsa Villám lábát, de a hó olyan szorosan tapadt, hogy semmi sem mozdult. Ekkor egy különös zaj ütötte meg a fülüket: egy halk, csilingelő hang a távolból.

„Ez csak a varázsharang lehet!” – suttogta Pali izgatottan. – „De hogyan juthatunk el oda nélküled, Villám?”

A kis manó gondolkodott, majd elővette aprócska táskájából az egyik Mikulástól kapott csillámport.

„Ez a varázspor talán segíthet!” – mondta reménykedve, és egy kis marékkal a hóra szórt. Csodák csodájára a hó megolvadt, és Villám újra szabad lett!
„Pali, te igazi hős vagy!” – mosolyodott el Villám. – „Most pedig menjünk, mielőtt késő lesz!”

Tovább indultak, a csilingelő hangot követve. Ahogy mélyebbre hatoltak az erdőben, egy gyönyörűen ragyogó tisztásra értek. A tisztás közepén ott állt egy magas, havas fenyőfa, amelynek ágai között ott hintázott a varázsharang. Ám nem voltak egyedül.

A harangot egy különös, hófehér medve őrizte, akinek szemeiben szelídség és bölcsesség tükröződött.

„Ki merészkedik az én tisztásomra?” – dörmögte a medve mély hangján.
„Én vagyok Pöttöm Pali, a Mikulás manója, és ő Villám, a rénszarvas. Szükségünk van arra a harangra, hogy a Mikulás szánja felszállhasson!” – válaszolta bátran Pali.

A medve csendesen hallgatta, majd lassan bólintott.

„A varázsharang nem könnyen adatik oda. Csak akkor vihetitek el, ha válaszoltok a rejtvényemre.”

Pali és Villám összenéztek, majd bólintottak.

„Mondd a rejtvényt, és megpróbáljuk megfejteni!” – mondta Pali.

A medve mély hangon kérdezte:

„Mi az, ami fehér, mégis sokszor színes; láthatatlan, de mégis érzed?”

Pali elgondolkodott. A hó csillogott körülöttük, és Villám finoman megbökte a manót az orrával.

„Ez a tél, pontosabban a hó és a szél!” – mondta végül.

A medve szélesen elmosolyodott, és lassan leengedte a harangot.

„Helyes. Vigyétek, és gondoskodjatok róla, hogy időben eljusson a Mikuláshoz!”

Pali és Villám gyorsan megragadták a harangot, és visszatértek a szánhoz. A varázsharang csilingelése visszahozta az erőt és a bátorságot. Mire a nap felkelt, már a Mikulás műhelyében voltak, készen arra, hogy a szán felszállhasson.

„Pali, Villám, ti igazi hősök vagytok!” – mondta a Mikulás nevetve, és megsimogatta Villám fejét. – „Nélkületek a karácsony nem valósulhatott volna meg!”

A két barát büszkén nézett egymásra, tudva, hogy még a legnagyobb hó sem akadály, ha összefognak.