Mókus mama és a téli kaland

Az erdőt vastag hótakaró borította, a fák ágai roskadoztak a fehér pehelytől. A hideg, de tiszta reggelen Mókus mama éppen mogyorók után kutatott kis mókuskájával, Bukfenc-cel.

– Anya, biztos, hogy találunk még ennivalót? – kérdezte Bukfenc, miközben ügyesen ugrált egyik ágról a másikra. A kis mókus szeme csillogott, ám aggodalom is bujkált benne.

– Ne aggódj, Bukfenc! Az előrelátó mókusok mindig hagynak némi tartalékot a hó alatt – válaszolta Mókus mama mosolyogva. – Csak jól kell keresni.

Ahogy haladtak az erdő mélye felé, egyszer csak furcsa zaj ütötte meg a fülüket. Egy öreg bagoly, aki a közeli fa odvában lakott, hirtelen előbukkant.

– Hóhó, Mókus mama, Bukfenc! Vigyázzatok, nem vagytok egyedül az erdőben – figyelmeztette őket a bagoly, miközben tollait borzolta a hideg szél. – A róka is ennivalót keres, és a hóban könnyen nyomot hagytok.

Mókus mama egy pillanatra elgondolkodott, majd biztatóan megsimogatta Bukfenc fejét.

– Nem hagyjuk, hogy a róka elrontsa a napunkat. Tartsd a szemed nyitva, és maradj közel hozzám – mondta határozottan.

Bukfenc bólintott, és folytatták az útjukat. Nem sokkal később egy régi, üres odvas fánál találtak néhány mogyorót, amiket még ősszel gyűjtöttek.

– Nézd, anya! Találtam! – kiáltott fel Bukfenc lelkesen.

– Nagyszerű munka, kicsim! – dicsérte meg Mókus mama, miközben elkezdte összegyűjteni a mogyorókat.

Ám a pillanatnyi örömöt hirtelen megtörte egy halk nesz. A hóban megroppant egy ág, majd a bokrok között egy vöröses bundájú róka árnyéka sejlett fel.

– Érzem az illatotokat, mókusok! – szólalt meg a róka alattomosan, miközben lassan közeledett. – Biztosan nagyon finomak vagytok ilyen hideg téli napon.

Bukfenc rémülten kapaszkodott Mókus mama farkába.

– Mit tegyünk, anya? – suttogta reszketve.

Mókus mama gyorsan körülnézett. A fák magas ágai között egy ötlet villant az eszébe.

– Figyelj rám, Bukfenc. Most megmutatjuk a rókának, hogy milyen ügyesek vagyunk. Ugorj pontosan oda, ahova mutatom, és ne nézz vissza!

A kis mókus bólintott, és Mókus mama azonnal akcióba lendült. Gyorsan ugrált egyik ágról a másikra, Bukfenc szorosan követte. A róka bosszúsan loholt utánuk, de a mély hóban nehezére esett lépést tartani.

Ahogy egyre feljebb másztak, Mókus mama észrevett egy vastag ágat, amelynek vége a róka feje fölé hajolt.

– Bukfenc, tarts ki! – szólt halkan. Amikor a róka pontosan az ág alá ért, Mókus mama teljes erőből megrázta azt. A hó nagy kupacban hullott a róka hátára, betemetve őt.

– Hé! Mi ez? – kiáltott fel a róka mérgesen, miközben próbált kiszabadulni a hó alól.

Ez idő alatt Mókus mama és Bukfenc biztonságos távolságba ugráltak. Az öreg bagoly újra megjelent, és nevetve figyelte a jelenetet.

– Ügyes voltál, Mókus mama! A róka biztosan nem próbál meg újra megkergetni benneteket – bólogatott elismerően.

Bukfenc megkönnyebbülten felsóhajtott.

– Anya, te vagy a legbátrabb mókus az egész erdőben! – mondta büszkén.

– Nem a bátorság a legfontosabb, Bukfenc – válaszolta Mókus mama mosolyogva. – Hanem az, hogy mindig gondolkodjunk, és sose adjuk fel.

Együtt folytatták útjukat az erdőben, immár tele zsebecskékkel és szívükben hálával, hogy a tél minden nehézsége ellenére is van megoldás.