A hóember titka az erdőben

A tél csendje lassan telepedett az erdőre. A hó ropogott az ágakon, és a hold fénye kísérteties árnyékokat rajzolt a hóval borított földre. Az erdő közepén, egy tisztáson állt egy hóember. Nem olyan egyszerű, amilyet a gyerekek építenek a faluszélen, hanem magas, szinte emberi alakú hófigura, amely mintha magában hordozott volna valami titokzatost.

Egy hideg éjjelen, miközben a szél játszott a fák között, a hóember hirtelen megmozdult. Egy halk sóhajtás szökött ki belőle, mintha épp most ébredt volna fel hosszú álmából.

– Hová kerültem? – kérdezte félhangosan, miközben szénből készült szemei körbepillantottak.

Ekkor egy róka surrant elő a bokrok közül, és óvatosan közeledett. Szemeiben kíváncsiság csillogott.

– Te beszélsz? – kérdezte a róka, kissé meglepődve.

– Úgy tűnik, igen – válaszolta a hóember. – De fogalmam sincs, hogyan kerültem ide. Csak arra emlékszem, hogy valaki megépített… aztán sötétség. Most pedig itt vagyok.

A róka mosolygott, amennyire egy róka tud.

– Ez az erdő nem egyszerű hely. Rejtélyek és csodák otthona. Lehet, hogy téged is a varázslat hozott életre.

A hóember elgondolkodott.

– De miért? És mit kezdjek azzal, hogy élek?

A róka felemelte a fejét.

– Tudok valakit, aki talán segíthet. Az öreg bagoly mindent tud az erdő titkairól. Kövess engem.

A hóember kissé bizonytalan léptekkel indult a róka után. Az erdő mélyére vezető úton különféle állatok bukkantak fel: őzek, madarak, sőt egy horkoló borz is. Mindenki kíváncsian figyelte a furcsa, életre kelt hóembert.

Amikor elérték az öreg tölgyet, amelynek ágai között a bölcs bagoly lakott, a róka halkan szólt.

– Bagoly mester! Hozzád fordulunk tanácsért.

A bagoly lassan kinyitotta szemét, és lenézett.

– Milyen szokatlan látogatók. Egy hóember az erdőben… Mondd, fiam, miért kerestél fel engem?

A hóember előrébb lépett.

– Nem emlékszem, hogyan kerültem ide, és nem tudom, miért élek. Azt remélem, hogy választ találhatok nálad.

A bagoly gondolkodott, majd mély hangján megszólalt.

– Az élet titka mindig célhoz kötött. Az, hogy itt vagy, azt jelenti, dolgod van. Az erdő közepén van egy régi szikla, amely rejtélyes energiát hordoz. Oda kell eljutnod, hogy megtudd az igazságot.

A hóember és a róka útra keltek a sziklához. Az út veszélyes volt: egy jéggel borított patakon kellett átkelniük, és egy farkas csapatot is ki kellett kerülniük. Végül elérték a hatalmas sziklát, amely valóban vibráló energiát sugárzott.

Amikor a hóember megérintette a sziklát, egy különös fény ölelte körbe. Egy hang szólalt meg a fejében.

– Azért vagy itt, hogy megmentsd az erdőt. A tél hosszan tart, és a hó elnyomja az életet. De te hozhatsz egyensúlyt. Adj vissza magadból a természetnek, és visszatér a tavasz.

A hóember megértette, mit kell tennie. Lassan szétoszlott, mintha a teste maga a hófolyam lenne, amely beborította a földet. Az erdő érezhetően megváltozott: a madarak csivitelni kezdtek, a fák ágai rügyet hoztak, és a nap sugarai áttörtek a felhőkön.

A róka hálásan nézett körbe, majd megszólalt.

– Nem éltél hiába, barátom. Az erdő mindig emlékezni fog rád.

A hóember története gyorsan legendává vált az erdő lakói között. Bár ő maga eltűnt, szelleme tovább élt a megújuló természetben.