A tábortűz titka

Az erdő sűrű lombjai között, ahol a napfény alig tör át a leveleken, különös fény pislákolt egy tisztáson. A manók összegyűltek az esti gyűlésükre, melyet minden évben egyszer, a holdtölte éjszakáján tartottak. A tisztás közepén egy tábortűz ropogott, aranysárga fénye táncolt a manók apró arcán.

„Mindenki itt van?” – kérdezte Taró, a törzs vezetője, miközben vastag botjára támaszkodott. Taró volt a legöregebb manó az erdőben, szakálla fehér volt, mint a frissen hullott hó.

„Igen, mindenki itt van, kivéve Nolit” – jelentette Lilla, a legfiatalabb manó, akinek mindig csillogott a szeme az izgalomtól.

„Nolit megint elcsábította valami furcsa ötlet” – morgott egy mély hang, Torgóé, aki mindig gyanakvó volt Noli ötleteivel szemben.

Alig mondta ki, a bokrok közül zaj hallatszott. Noli szaladt elő, karjaiban egy régi bőrkötéses könyvvel. Arcán lelkes mosoly ült, ami hamarosan kíváncsi pillantásokat váltott ki a többiekből.

„Mit hoztál, Noli?” – kérdezte Taró szigorúan, bár a szeme sarkában ott bujkált a kíváncsiság.

„Ezt a könyvet találtam a régi tölgyfa gyökerei között!” – jelentette ki Noli, és izgatottan a tűz mellé ült. „Tele van varázslatokkal és történetekkel. De figyeljetek, van benne egy térkép is! Egy kincs rejtekhelyét mutatja.”

A manók összesúgtak. Egyesek lelkesedtek, mások kételkedtek. Taró végül a tűz mellé lépett, és egy bólintással jelezte, hogy folytassa.

Noli felnyitotta a könyvet, és egy térképet mutatott. „A térkép a Köd-erdő szélén lévő régi kúthoz vezet. Azt mondja, ott egy olyan kincs rejtőzik, ami örökre megváltoztathatja az életünket.”

„És mi van, ha ez csapda?” – kérdezte Torgó gyanakodva. „A Köd-erdő veszélyes hely, tele van régi varázslatokkal és csapdákkal.”

„Pont ezért kell óvatosnak lennünk, de nem hagyhatjuk ki ezt a lehetőséget” – felelte Noli, akinek a lelkesedése egyre többeket magával ragadott.

Taró végül meghozta a döntést. „Reggel elindulunk. De csak azok jöhetnek, akik vállalják a veszélyt.”

Az éjszaka hátralévő részében a manók a tűz körül ülve tervezték meg az utat. A lángok fénye különös árnyakat vetett a könyv sárgás lapjaira, miközben Noli minden apró részletet megmutatott a térképen. Lilla közben gyökeret és levelet gyűjtött, hogy gyógynövényeket készítsen, ha valaki megsérülne az úton. Torgó a fegyvereit élezte, míg mások élelmet készítettek.

„Tudjátok, ha ez a kincs tényleg létezik, talán nemcsak minket segít, hanem az egész erdőt” – mondta Noli álmodozó hangon. „De ehhez össze kell tartanunk.”

Taró komoran bólintott. „Bármi is vár ránk, együtt nézünk szembe vele.”

Ahogy a tábortűz lassan kihunyt, a manók elcsendesedtek, álmaikban már a következő nap kalandja kelt életre. Az erdő pedig csendes őrséget állt, titkait suttogva a holdfény alatt.

Másnap hajnalban a tisztás üres volt. A manók elindultak, hogy felfedezzék a térkép által ígért titkot, és talán egy új történetet írjanak a saját legendájukhoz. Az erdő lombjai között csak egy halvány nyom árulkodott róla, hogy itt valaha különös, varázslatos gyűlés zajlott.