A tökház titka
Egyszer volt, hol nem volt, a nagy erdő mélyén, élt egy aprócska manó, akit Manócskának hívtak. Manócska egy kerek, narancssárga tökházban lakott, amely éppen elfért egy mohos dombocska oldalában. Nem élt ott egyedül, hiszen jó barátja, Malacka, a kíváncsi kis malac, mindig mellette volt.
Egy nap, ahogy a napfény aranyszínű sugarai bevilágították a tökház belsejét, Malacka izgatottan röffentett egyet.
– Manócskám, ma annyira izgalmas napnak érzem ezt a napot! Valami különlegeset kéne csinálnunk! – mondta Malacka, miközben vidáman csóválta rövid farkát.
Manócska éppen egy csésze forró bogyóteát kortyolgatott, de a Malacka lelkesedése rá is átragadt.
– Hmm, mi lenne, ha ma felfedeznénk a tökház titkos folyosóit? Már egy ideje gyanítom, hogy vannak elrejtett helyiségek is ebben a házban! – felelte Manócska izgatottan, és máris felcsillant a szeme.
Így hát elindultak a tökház belseje felé, keresgélve a régi falak és polcok mögött. Ahogy odébb toltak egy nagyobb ládát, hirtelen egy kicsi ajtóra bukkantak, amit eddig sosem vettek észre.
– Hát ez meg honnan került ide? – hüledezett Malacka.
– Úgy tűnik, ez egy titkos ajtó! – válaszolt Manócska, miközben megpróbálta kinyitni a kis, nyikorgó ajtót.
Ahogy az ajtó kitárult, egy hosszú, szűk folyosó vezetett lefelé, egyre mélyebbre a tökház gyomrában. Manócska és Malacka egymásra néztek, majd bátor léptekkel beléptek a folyosóra. A járatot csak a manó kezében pislákoló kis mécses világította meg, így lépésről lépésre fedezték fel a titokzatos utat.
Egyszer csak a folyosó végén egy másik ajtót találtak, amelynek közepén egy tökfaragás díszelgett.
– Biztos vagy benne, hogy be akarunk menni? – kérdezte Malacka kicsit remegve.
– Nem lehet ezt kihagyni, Malacka! Ki tudja, milyen kaland vár ránk! – biztatta Manócska.
Amint benyitottak, egy hatalmas terembe érkeztek, ahol színes kristályok és csillogó kincsek hevertek mindenütt. De ami igazán lenyűgözte őket, az egy kis fa asztal közepén heverő csodaszép varázskönyv volt. A könyv lapjain arany betűkkel díszített szavak fénylettek, mintha saját fénye lenne.
– Nézd csak, Malacka! Ez egy varázskönyv! – mondta Manócska halkan.
– És mit gondolsz, mit kellene vele csinálnunk? – kérdezte Malacka izgatottan.
Manócska óvatosan felnyitotta a könyvet, és egy régi, de barátságos hang szólalt meg a lapok közül:
– Üdvözöllek titeket, bátor felfedezők! Ezt a könyvet azoknak írták, akik bátran szembenéznek az ismeretlennel. Ha elég bátrak vagytok, egy különleges ajándékot kaphattok.
A kis manó és Malacka összenéztek, majd a könyv elé térdeltek, és megfogták egymás kezét.
– Készen állunk! – mondták egyszerre.
Ekkor a könyv ragyogni kezdett, és egy kis csillogó tárgy jelent meg a lapok között. Egy apró, arany kulcs volt az, amelyet Manócska óvatosan a kezébe vett.
– Ez vajon mire lehet jó? – kérdezte Manócska.
A könyv lapjai újra felragyogtak, és egy térkép jelent meg rajtuk, amely egy elrejtett, titkos szobát mutatott a tökház mélyén.
Ketten azonnal elindultak a térkép alapján, mígnem egy újabb rejtett ajtót találtak a tökház másik oldalán. Manócska bedugta az arany kulcsot, és az ajtó lassan kitárult. A szobában egy kis kincs rejlett: színes gyümölcsök, diók és édes mézes sütemények halomban álltak ott, mintha csak őket várnák.
– Ez biztosan egy régi manó ajándéka volt, aki tudta, hogy egyszer mi is felfedezzük majd a tökház titkát! – mosolygott Manócska boldogan.
Malacka pedig vidáman röfögött:
– Most már minden reggel mézes süteményt ehetünk!
És így történt, hogy Manócska és Malacka megtalálták a tökház rejtett kincsét, amit azóta is boldogan fogyasztottak. A tökház pedig tovább őrizte titkait, hátha egyszer más bátor kalandorok is rábukkannak.
A tökház titka
A tökház titka