A kisegér kalandja Egér mamával

Egér mama nagy gonddal készítette el a teát azon a csöndes délutánon. A régi fakanálal kevergette a kicsiny kék teáskannát, és közben mosolyogva pillantott a kisegérre, aki izgatottan várakozott a konyhaasztalnál.

– Csak türelem, Picúr! – mondta Egér mama kedvesen. – A jó teához idő kell.

A kisegér, akit mindenki csak Picúrnak hívott, izgett-mozgott, és kíváncsian szimatolta a levegőben terjengő illatokat.

– Olyan finom illata van, Mama! – lelkendezett. – Mit raktál bele?

Egér mama sejtelmesen mosolygott.

– Ez egy különleges tea, tele gyógynövényekkel a rétről: kamilla, kakukkfű és egy csepp méz, hogy édes is legyen.

Amint Egér mama letette a teáskannát az asztalra, hirtelen kopogás hallatszott az ajtón. Picúr kíváncsian felkapta a fejét.

– Ki lehet az, Mama? – kérdezte félve és egyben izgatottan.

Egér mama kíváncsi pillantással nézett az ajtó felé.

– Csak egyféleképpen tudhatjuk meg – mondta, és lassan az ajtóhoz lépett.

Mikor kitárta az ajtót, egy apró, bozontos mókus álldogált ott, reszketve a hűvös levegőtől. Nyakában kis piros sál, és a kezében egy diócsomag. A mókus udvariasan meghajolt.

– Jó napot, Egér mama! Bocsánat, hogy zavarok, de elvesztettem az utat az erdőből hazafelé. Nagyon kimerült vagyok. Lehet, hogy egy kis teát kaphatnék?

Egér mama elmosolyodott, és félreállt, hogy a mókus beléphessen.

– Természetesen, kedvesem! – mondta barátságosan. – Jöjjön be, és melegedjen meg.

A mókus hálásan bólintott, majd besétált a kicsiny otthonba. Ahogy helyet foglalt, Picúr kíváncsian méregette a vendéget.

– Mi a neved? – kérdezte a kisegér.

– A nevem Misi – válaszolta a mókus, és mosolyogva leült a meleg kályha mellé. – És neked?

– Picúr vagyok – mondta a kisegér büszkén.

Misi és Picúr hamar jó barátok lettek. Egér mama közben töltött mindenkinek egy csészényi forró teát, és feléjük tolta a házi süteményt is.

– Mesélj nekünk, Misi! – kérlelte Picúr izgatottan. – Milyen kalandokba keveredtél, hogy így eltévedtél?

Misi mély levegőt vett, és elkezdte a történetét:

– Nos, ma reggel indultam el diót gyűjteni a családomnak, de közben elbámészkodtam, mert megláttam egy régi tölgyfát. Képzeljétek, azon a fán egy régi, elhagyatott madárfészek volt, és kíváncsi lettem, mi lehet benne…

Picúr tágra nyílt szemmel figyelt, miközben Misi folytatta a mesélést.

– Felmásztam a fára, és amikor belenéztem a fészekbe, egy csodálatos, fényes kis követ találtam! Nem tudtam, mi lehet az, de olyan gyönyörű volt, hogy magammal hoztam.

Egér mama megállította a történetet egy pillanatra.

– Mutasd meg azt a követ, Misi – kérte.

Misi elővette a zsebéből, és az asztalra helyezte a követ. Tényleg gyönyörű volt, fényesen csillogott a gyertyafényben. Egér mama elismerően bólogatott.

– Ez bizony ritka kincs – mondta mosolyogva.

A kis társaság elmélyült a beszélgetésben, és idő közben elfelejtették az idő múlását. Misi hálásan megköszönte a teát és a vendéglátást, mielőtt visszaindult volna az erdőbe. Picúr izgatottan köszönt el tőle, és megbeszélték, hogy legközelebb újra találkoznak.

– Jól van, Misi, legközelebb találkozunk a tölgyfánál! – mondta Picúr boldogan.

Egér mama nézte, ahogy a mókus eltűnik a fák között, majd mosolyogva betette az ajtót. Picúr álmosan dörzsölte a szemét, de még mindig mosolygott.

– Ugye, Mama, hogy minden délután ilyen kalandot tartogat? – kérdezte.

Egér mama csak nevetett, és megsimogatta a kisegér fejét.

– Talán, de azt hiszem, most ideje lefeküdnöd, Picúr – mondta kedvesen.

És így zárult Egér mama és a kisegér kalandos délutánja, egy új baráttal és egy emlékezetes élménnyel gazdagodva.