A homokóra titka

Amikor Anna rátalált a padláson porosodó régi dobozra, még nem sejtette, hogy élete legnagyobb kalandja vár rá. A dobozban egy ezüstszegélyes, díszes homokóra lapult, melynek homokszemcséi aranyfényben csillogtak. Az édesapja mesélt már erről a családi ereklyéről, de senki sem tudta, miért volt ilyen különleges.

– Ez csak egy öreg kacat, apa – mondta Anna, miközben letörölte a homokóra tetején gyűlő port.

– Nem egészen, drágám – válaszolta az apja egy sejtelmes mosollyal az arcán. – Azt mondják, ez a homokóra képes az időt irányítani, de persze senki sem hisz már az ilyen mesékben.

Anna hitetlenkedve forgatta a kezében a homokórát. Ahogy megfordította, a homok lassan pergett lefelé, majd hirtelen vakító fény árasztotta el a szobát. Anna szeme előtt forogni kezdett minden, a világ lassan elhalványult körülötte, s mire a fény elült, egy idegen táj közepén találta magát.

– Hol vagyok? – kérdezte rémülten, de csak a csend válaszolt.

Egy suttogó hang töltötte be a levegőt. Egy öregember lépett ki a fák közül, hosszú köpenybe burkolózva. A szemében bölcsesség és kíváncsiság csillogott.

– Üdvözöllek, Utazó! – szólalt meg az öreg, enyhén meghajolva. – Régóta nem láttunk látogatót ebből a világból. Mondd csak, hogy hívnak?

– Anna… De mégis hogyan kerültem ide? Mi ez a hely?

– Ez itt az Idők Tükre – magyarázta az öregember. – A homokórád egy kapu. Ezen a helyen az idő nem úgy működik, mint nálatok. Itt te szabályozhatod, ha tudod, hogyan.

Anna elképedve hallgatta az öreget. Egy varázslatos világba csöppent, ahol ő irányíthatta az időt? Ez egyszerre volt csodálatos és rémisztő is. Az öreg elvezette őt egy hatalmas óratoronyhoz, amelynek minden egyes fogaskereke fénylő homokból készült.

– Itt van az Idő Kulcsa – mutatott egy aranyozott kulcsra az öreg. – Ezzel megállíthatod az időt, visszafordíthatod, vagy akár előre is ugorhatsz. De vigyázz! Az idő veszélyes játék.

Anna megérintette a kulcsot, de egy pillanatra sem tétovázott. A gondolatai cikáztak: mit tenne, ha visszamehetne az időben? Megváltoztathatná azokat a napokat, amikor veszekedett a testvérével, vagy kijavíthatná a hibákat, amiket megbánt.

– Ne hagyd, hogy a múlt iránti vágy elragadjon – figyelmeztette az öreg. – Az idő nem ad semmit ingyen. Minden változtatásnak következményei vannak.

Anna bólintott, de a kíváncsisága erősebb volt. Megforgatta a homokórát, és a kulcs segítségével visszarepült abba a pillanatba, amikor édesanyjával utoljára beszélt. Édesanyja gyengéden megsimogatta az arcát, ahogy mindig is tette. Anna szíve hevesen vert. Emlékezett rá, hogy utoljára összevesztek valami jelentéktelen dolgon. Most azonban másként cselekedett. Megölelte édesanyját, és elmondta neki, mennyire szereti.

De amint újra megforgatta a homokórát, valami nem volt rendben. Az Idők Tükre összeomlott körülötte, és egy sötét, zavaros helyen találta magát. Az öregember hangja visszhangzott a fejében:

– Figyelmeztettelek, Utazó! Az érzelmek vezette változtatások veszélyt hoznak mindkét világra.

Anna most már értette. Az idő nem játék, és a múlt megváltoztatása kihatással lehet a jelenre és a jövőre is. Szorosan megmarkolta a homokórát, és arra összpontosított, hogy visszataláljon az eredeti világába.

Egy pillanattal később ismét a padláson találta magát, a poros doboz mellett. Az apja odasietett hozzá, aggodalommal a szemében.

– Jól vagy, Anna?

– Igen, csak… különös álmom volt.

Az apja megnyugodva felsóhajtott, de Anna tudta, hogy ez nem álom volt. A homokóra még mindig a kezében pihent, és a homokszemek lassan, de biztosan pergettek le. Megértette, hogy a titkokra rálelt, de soha többé nem fogja meggondolatlanul használni a homokórát.

– Néha jobb, ha az idő a maga útján halad – mondta halkan, és visszatette a homokórát a dobozba. Az apja csak bólintott, nem tudva, mi zajlott le a lánya lelkében.

Anna elhatározta, hogy a titkot megtartja magának. Mert a homokóra titka egyszerre volt ajándék és átok – olyan hatalom, amit csak az érthet meg, aki átlépte az idő határát.