Lili, a királynő és a trón

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiatal királynő, akit Lilinek hívtak. A királyságában, Zöldvárban mindenki szerette őt, hiszen nemcsak bölcs, hanem kedves is volt. De egy napon, amikor a palotában ült, és az ablakon kitekintett a messzi hegyek felé, egy különös gondolat ütött szöget a fejében. Úgy érezte, valami hiányzik az életéből. Talán a kaland, talán a szabadság, talán valami egészen más.

Egy délután, miközben a trónteremben tanácskozott a bölcseivel, odalépett hozzá az egyik legmegbízhatóbb barátja, Ármin, a herceg, aki egyben a tanácsadója is volt.

– Lili, valami nyugtalanít téged – jegyezte meg Ármin, miközben megérintette Lili vállát. – Mi a baj?

Lili sóhajtott egy mélyet.

– Ármin, úgy érzem, valami másra vágyom. Szeretném felfedezni a világot, látni, hogy mi van a hegyeken túl. De félek, hogy ha elhagyom a trónt, elvesztem a népem bizalmát és szeretetét.

Ármin elmosolyodott.

– A királyi székben ülve is lehet felfedezni a világot, Lili. De ha igazán másra vágysz, akkor talán itt az idő, hogy elgondolkozz: mi tesz téged boldoggá? Néha a legnagyobb kaland a szívünk követése.

Lili hosszan gondolkodott ezen. Este, amikor visszavonult a szobájába, újra és újra visszhangzottak Ármin szavai a fejében. Aztán egy hirtelen döntést hozott: elhatározta, hogy másnap felfedezőútra indul. Hajnali fényben, rejtve az udvar többi tagja elől, kilopózott a palotából, és felnyergelte a kedvenc lovát, Csillámot.

Ahogy kilovagolt a palota kapuján, Lili szíve egyszerre kalapált az izgalomtól és a félelemtől. Az erdőn át vezetett az útja, ahol találkozott egy idős asszonnyal, aki egy régi kunyhó előtt üldögélt.

– Jó napot, kedvesem – köszöntötte az asszony. – Mit keresel ezen az eldugott helyen?

– Úton vagyok, hogy felfedezzem a világot, és megtaláljam, mi hiányzik az életemből – válaszolta Lili.

Az asszony bölcsen bólogatott.

– A világ nagy és tele van titkokkal. De emlékezz, gyermekem, a legnagyobb titok mindig a szívünkben rejlik.

Lili mosolygott és folytatta útját. Az erdő sűrűbbé vált, és az ég borúsabb lett, de Lili nem riadt vissza. Úgy érezte, hogy az útja végén valami fontos vár rá. És valóban, nemsokára egy gyönyörű tisztásra ért, ahol egy különleges virág nyílt. Olyan virág, amit soha nem látott korábban: egy aranyszínű rózsa, amely lágy fényt árasztott.

– Ez lenne a válasz a kérdéseimre? – tűnődött hangosan.

Ekkor megjelent előtte egy fiatal férfi, akinek tekintete olyan tiszta volt, mint a forrásvíz.

– Ez a virág különleges – mondta a férfi. – Aki letépi, megkapja mindazt, amire a szíve vágyik, de csak akkor, ha az ő szíve is tiszta.

Lili elgondolkodott. Vajon az ő szíve elég tiszta? Elég bátor, hogy megtalálja, amit igazán akar?

– Miért kételkedsz, Lili? – kérdezte a férfi. – Hiszen te vagy az, aki mindig a néped javát szolgálta. Most rajtad a sor, hogy a saját boldogságodat is megtaláld.

Lili végül úgy döntött, hogy letépi a virágot. Amint megérintette, hirtelen megváltozott körülötte minden. A hegyek eltűntek, a tisztás helyén újra a palotában találta magát, de valami megváltozott benne. Tudta, hogy a szívét követve a legnagyobb kincset találta meg: a bátorságot, hogy önmaga legyen, és hogy boldogságát ne a trónban, hanem saját szívében keresse.

Attól a naptól kezdve Lili királynőként uralkodott tovább, de szabad lélekkel, boldogan. A népe még jobban szerette őt, mert nemcsak bölcs, hanem boldog is volt, és tudták, hogy egy ilyen királynő mellett az ő életük is boldogabbá válik.

És így történt, hogy Lili királynő felfedezte a világ legnagyobb titkát: azt, hogy a legnagyobb kaland mindig önmagunkban rejlik.