Tánc az esőben
Egy szürke, felhős délután volt. Az ég lassan sötétedett, és az első esőcseppek puhán koppantak a háztetőkön. A kis faluban mindenki behúzódott a házakba, ablakok mögül figyelték a közelgő záport. Kivéve egyvalakit: Lilit.
Lili egy nyolcéves kislány volt, szemei ragyogtak, haja barna fürtökben hullott vállára. Amikor meghallotta az eső kopogását az ablaküvegen, szíve megtelt izgalommal. „Anyu, kimehetek az esőbe?” – kérdezte lelkesen.
Édesanyja, Emma mosolyogva bólintott. „Csak egy kicsit, drágám, és ne menj messzire! A virágoskertben maradj.”
Lili gyorsan felkapta a kék gumicsizmáját és esőkabátját, majd kirohant a kertbe. Az eső egyre sűrűbben hullott, a cseppek zenéltek a leveleken és virágszirmokon. Lili széttárta karjait, arcát az ég felé emelte, és boldogan forgott körbe-körbe. Ahogy táncolt, érezte, hogy a világ vele együtt mozog.
„Nézd csak, hogyan táncol ez a kislány!” – suttogta egy kis sárga tulipán a mellette álló rózsának.
„Olyan könnyed és szabad” – válaszolta a rózsa lágyan hajladozva a szélben.
Lili megállt egy pillanatra, mintha meghallotta volna a virágok suttogását. „Ti is táncoltok velem?” – kérdezte halkan.
„Persze, hogy táncolunk!” – felelte egy bájos, kék nefelejcs, és apró szirmai mintha meg-meglibbennének az esőben.
Lili nevetett. „Akkor játsszunk egy játékot! Legyen az a nevünk, hogy ‘Az Eső Táncosai’!” – kiáltotta vidáman.
A kert minden virága boldogan bólintott. Ahogy Lili táncolt, úgy hajladoztak a virágok a szélben, mintha együtt lennének egy hatalmas, varázslatos táncelőadáson. Az esőcseppek kis dobpergésként estek a földre, a szél pedig dallamot játszott a fák levelein.
Egyszer csak Lili észrevett egy színes pillangót, amely a kert közepén álló nagy napraforgó levelén ült. A pillangó szárnya nedves volt az esőtől, nem tudott felszállni. Lili óvatosan odalépett hozzá.
„Ne félj, kis pillangó,” – mondta lágyan. „Segítek neked.”
Finoman felemelte a pillangót a kezével, és a virágok felé fordult. „Segítsetek nekünk!” – kérte.
A virágok bólintottak, és egy napraforgó leheletfinom szirmával megérintette a pillangót, aki ettől megrázkódott, és szárnyai lassan száradni kezdtek. Az eső eközben lassan elállt, és a nap sugarai áttörtek a felhőkön. A kert megtelt aranyszínű fényekkel.
„Köszönöm, Lili!” – szólt a pillangó, miközben szárnyra kapott és elrepült a ragyogó ég felé. „Soha nem felejtem el a kedvességedet!”
Lili boldogan nézett utána. „Szívesen, kis barátom!” – kiáltotta.
Az ég tisztultával a virágok újra vidáman bólogattak. „Köszönjük a táncot, Lili!” – suttogták egyszerre.
Lili széles mosollyal bólintott. „Bármikor szívesen táncolok veletek. Ti vagytok a legjobb barátaim.”
Ahogy a nap lassan lemenőben volt, Lili édesanyja kilépett a kertbe. „Ideje bejönnöd, kicsim!” – szólt lágyan.
Lili visszafordult a virágokhoz. „Viszlát holnap, barátaim!” – búcsúzott tőlük.
Ahogy visszatért a házba, szívében melegséggel és boldogsággal telt meg. Tudta, hogy a kertjében különleges barátok várnak rá, és bármikor eljön az eső, ő újra táncra perdül velük.
Emma mosolyogva fogadta. „Milyen volt az esőben, kicsim?”
Lili csak ennyit mondott: „Csodálatos, anyu. Az eső tánca mindig varázslatos.”
És így volt ez mindig, amikor az első esőcseppek megjelentek a faluban. A kert virágai várták Lilit, és együtt táncoltak, ünnepelve a természet örök szépségét és barátságát.
Tánc az esőben
Tánc az esőben