Gyulai Pál: A Kacor-király
Gyulai Pál: A Kacor-király
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy özvegyasszony, annak volt egy nagy macskája. Ez a nagy macska éppen olyan nyalánk volt, mint a kis macska s egy reggel mind felnyalta a lábasból a tejet. Megharagudott az özvegyasszony, jól megverte a macskát és elkergette a háztól. A macska elbujdosodott a falu végére s ott nagyszomorúan leült a híd mellé. A híd mellett ült a róka is, lógatta a lompos farkát. Meglátja a macska, neki-nekifut s játszadozni kezd a róka farkával. A róka megijed, felugrik, megfordul. A macska is megijed, hátrál s felborzolja magát. Igy nézték egymást egy darabig. A róka sohasem látott macskát, a macska sem rókát; mindegyik félt, de egyik sem tudta, mit csináljon.
Végtére a róka megszólalt:
– Ugyan, ha meg nem sérteném, nem mondaná meg, miféle úri nemzetség?
– Én vagyok a Kacor-király.
– Kacor-király?! Soha hírét sem hallottam.
– Bizony pedig hallhattad volna. Minden állatot meg tudok regulázni, olyan nagy a hatalmam.
Ekkor a róka megszeppent s nagyalázatosan kérte a macskát, hogy legyen vendége egy kis csirkehúsra. Minthogy már dél felé járt az idő s a macskának nagyon ehetnéke volt, nem várt két meghívást. Elindultak hát a róka barlangjába.
A macska hamar beletalálta magát a nagy uraságba s örvendett, hogy a róka olyan tisztelettel szolgálja, mintha valóságos király volna. Urasan is viselte magát, keveset szólt és sokat evett. Ebéd után álomra dőlt s azt parancsolta a rókának, ügyeljen, hogy senki se háborgassa, amíg alszik.
A róka kiállott a barlang szájához strázsálni. Hát éppen akkor ment el ott a kis nyúl.
Szólt a róka:
– Hallod-e, te kis nyúl, itt ne járj, mert az én uram, a Kacor-király alszik. Ha kijön, majd nem tudod, merre szaladj; minden állatot megreguláz, olyan nagy a hatalma!
Megijedt a kis nyúl, szép lassan elkotródott s egy tisztáson lekuporodván, mind azon gondolkozott: Ki lehet az a Kacor-király? Soha hírét sem hallotta.
Arra bódorgott egy medve is. Kérdi tőle a kis nyúl, hová megyen?
– Járok egyet, mert nagyon meguntam magam.
– Jaj, erre ne járj, mert a róka azt mondja, az ő ura, a Kacor-király alszik s ha kijön, majd nem tudod, merre szaladj; minden állatot megreguláz, olyan nagy a hatalma!
– Kacor-király! Soha hírét sem hallottam. Már csak azért is arra megyek, legalább meglátom, milyen az a Kacor-király.
El is indult a medve a róka barlangja felé. Szólt a róka:
– Hallod-e, te medve, itt ne járj, mert az én uram, a Kacor-király alszik. Ha kijön, majd nem tudod, merre szaladj; minden állatot megreguláz, olyan nagy a hatalma!
Erre a medvének inába szállt a bátorsága; szó nélkül megfordult s visszatért a kis nyúlhoz. Ott találta a farkast és a varjút, akik azt panaszolták, hogy ők is éppen úgy jártak.
– Ki lehet az a Kacor-király! Soha hírét sem hallottuk! – mondák mindnyájan s mind azon tanakodtak, mit tudjanak csinálni, hogy megláthassák. Abban állapodtak meg, hogy meghívják ebédre a rókával együtt. Mingyárt el is küldötték a varjút a vendégeket meghívni.
Mikor a róka meglátta a varjút, nagy méreggel kifutott s összeszidta, hogy megint alkalmatlankodik.
– Eltakarodj innen! Nem megmondtam már, az én uram, a Kacor-király alszik. Ha kijön, majd nem tudod, merre szaladj; minden állatot megreguláz, olyan nagy a hatalma!
– Tudom, nagyon jól tudom; nem is a magam jószántából jöttem ide, hanem a medve, a farkas, meg a nyúl küldöttek, hogy meghívjalak benneteket hozzájuk ebédre.
– Az már más; várj egy kicsit!
Ezzel bement a róka megjelenteni a dolgot a Kacor-királynak. Kevés vártatva ki is jött, tudtára adta a varjúnak, hogy a Kacor-király szívesen fogadta a meghívást, elmennek ebédre, csak tudják, hová.
– Eljövök én holnap utánatok s vezetlek.
A jó hírre a medve, farkas és nyúl ugyancsak felütötték a Laci konyháját. A kis nyulat megtették szakácsnak, mert kurta farka van s így nem könnyen égeti meg magát. A medve, mint legerősebb, fát s vadakat hordott a konyhára. A farkas asztalt terített s pecsenyét forgatott.
Mikor már kész volt az ebéd, a varjú elindult a vendégek után. Egyik fáról a másikra repült, de nem mert leszállni, hanem csak a fán maradt s onnan szólítgatta a rókát.
– Várj egy kicsit, mindjárt készen leszünk – mondá a róka. – Csak még a bajszát pödri ki az én felséges uram.
Csakugyan végre kijött a Kacor-király is. Lassan s nagy méltósággal lépdelt elől, de a varjút mind szemmel tartotta, mert félt tőle. A varjú is szepegett, csak fél szemmel mert reá tekinteni. Egyik fáról a másikra szökdécselt, úgy vezette őket.
A medve, a farkas, a nyúl nagy várakozásban voltak; mind azt mondogatták: »Vajjon milyen lehet az a Kacor-király?« Ki-kinéztek az útra, ahonnan a vendégeket várták.
– Ott jön, ott jön! Jaj Istenem, merre fussak?! – kiáltá a kis nyúl s ijedtében nekifutott a tűznek. A medve is megijedt s futtában úgy vágta a fejét egy nagy fába, hogy kettéhasadt. A farkas nyársostul, sültestül elszaladt; a varjú pedig, hogy hírmondó se maradjon, követte a többiek példáját.
Az éhes vendégek csak hűlt helyét találták mind az ebédnek, mind a gazdának. Szerencsére ezalatt a kis nyúl a tűzben jól megsült. Kihúzták, jóllaktak belőle s maig is élnek, ha meg nem haltak.
Gyulai Pál: A Kacor-király
Gyulai Pál: A Kacor-király