Lev Tolsztoj: A macskakölyök
Lev Tolsztoj: A macskakölyök
Vaszja és Kátya testvérek voltak. Volt egy macskájuk. Jött a tavasz, és a macska eltűnt. A gyermekek mindenütt keresték, de nem tudták megtalálni. Egyszer a csűr mellett játszottak, hát a fejük felett vékony hangú nyávogást hallanak. Vaszja felmászott a létrán a csűr fedele alá. Kátya lent állt s folyton kérdezgette: – Megtaláltad? Megtaláltad? – De Vaszja nem felelt neki. Végre lekiáltott: – Megtaláltam. A mi macskánk… kölykei is vannak. Milyen csodaszépek, gyere ide hamar.
Kátya hazaszaladt, tejet szerzett és elhozta a macskának.
Öt kölyke volt a macskának. Mikor egy kicsit megnőttek, s kezdtek előbújni a sarokból, ahol a világra jöttek, a gyermekek kiválasztottak maguknak egy kicsi macskát – szürke volt a szőre, fehér a lábacskája – és hazavitték. A többit az édesanyjuk elajándékozta, de ez az egy megmaradt nekik. A gyermekek etették, játszogattak vele, s lefektették maguk mellé az ágyba.
Egyszer a gyermekek elmentek játszani az útra s magukkal vitték a kismacskát is.
A szél szalmát mozgatott az úton, s a kismacska a szalmával játszadozott, és a gyermekek örültek neki. Aztán sóskát találtak az út mentén, elmentek sóskát szedegetni s elfelejtkeztek a kismacskáról.
Hirtelen meghallották, hogy valaki ezt kiáltja: – Vissza! Visz-sza! – s látták, hogy egy vadász vágtat arra lovon, előtte két kutya – már meg is látták a kismacskát s el akarták kapni. A macskakölyök pedig, a kis buta, ahelyett, hogy elszaladt volna, a földhöz lapult, felpúposította hátát s nézte a kutyákat. Kátya megijedt a kutyáktól, kiabálni kezdett s elfutott előlük. De Vaszja lélekszakadva rohanni kezdett a kismacska felé s a kutyákkal egyszerre érkezett hozzá. A kutyák meg akarták fogni a macskát, de Vaszja hassal rávetette magát és eltakarta a kutyák elől.
A vadász odaugrott és elzavarta a kutyákat, Vaszja pedig hazavitte a kismacskát, s többé nem vitte ki magával a mezőre.
Lev Tolsztoj: A macskakölyök
Lev Tolsztoj: A macskakölyök